kapubanner for mobile

600 ezer görögnek nincs munkája

Görögországban 11,9 százalékra nőtt a munkanélküliség áprilisban, ami 2,5 százalékponttal haladta meg az egy évvel korábbit - tette közzé csütörtökön a görög statisztikai hivatal.

A márciusi munkanélküliség 11,6 százalék volt. Az euróövezet országai közül Görögország a negyedik helyen áll az állástalanok arányát tekintve, Spanyolország, Szlovákia és Írország után. Az áprilisi görög munkanélküliség 1,8 százalékponttal múlta felül az Európai Unió munkanélküliségi átlagát.

Görögországban 28 százalékkal nőtt a munkanélküliek száma egy év alatt, idén áprilisban közel 600 ezer állástalant tartottak nyilván.

Tavaly áprilisban még 9,4 százalék volt a munkanélküliség, azóta azonban folyamatosan nőtt, és elemzők szerint a következő hónapokban tovább romolhat a helyzet a kormány szigorító intézkedései miatt.



  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek