kapubanner for mobile

700 millió forintos tartozás - a fővárosban tüntettek a szombathelyi vállalkozók

A szombathelyi szennyvíz-csatorna egy részét felújító alvállalkozók demonstráltak péntek délelőtt a Közbeszerzések Tanácsának (KT) budapesti épülete előtt. A 12 cég 20-25 dolgozója talicskákkal, kapákkal azért vonult a KT elé, mert a projektre leszerződött Varpex Építőipari Zrt.-től máig nem kapták meg a tavaly júniustól év végéig elvégzett munkájukért járó 700 millió forintot.

Kövesi Csaba, a társaságok képviselője az MTI-nek elmondta: a KT-től azt várják, hogy gyorsítsa fel az ügyben indított vizsgálatot, és mielőbb tegye lehetővé a tartozás rendezését.

Szombathely önkormányzata állami és európai uniós forrásokból, összesen 5 milliárd forint értékben valósít meg szennyvízberuházást, ennek egy része a demonstráló cégek által elvégzett csatornarekonstrukció. A projekt befejeződött, az átadás márciusban várható.

Az 500-600 embert foglalkoztató cégek úgy tudják, hogy az állam már átutalta a projekt-költségek egy részét az önkormányzatnak. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési pályázatot a Borostyánkő 2005 Konzorcium nyerte el, majd szinte a teljes műszaki tartalmat illetően leszerződött a Varpex Zrt.-vel. A demonstrálók tudomása szerint a Varpex sem kapott még pénzt a projekt után.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek