VKF: a következő három év átlagában 12 százalékos minimálbér-emelésre van szükség
A minimálbérre vonatkozó kormányzati célok eléréséhez a következő három év átlagában 12 százalékos minimálbér-emelésre van szükség, ehhez pedig gazdasági növekedés is kell - mondta el a bértárgyalások jelenlegi állásáról a munkaadói és munkavállalói oldal egy-egy képviselője csütörtökön az MTI-nek.
Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára emlékeztetett: a kormány következő három évre vonatkozó tervei között az 1000 eurós minimálbér mellett szerepel az is, hogy 2027. január elsejére a minimálbér érje el a rendszeres bruttó átlagkereset 50 százalékát. Ennek megvalósításához számtanilag három éven keresztül átlagosan 12 százalékos minimálbér-emelés szükséges - mutatott rá.
Hozzátette, hogy az ilyen mértékű béremelésnek a gazdasági növekedés beindulása az alapja. Ha ugyanis nagyobb költséget kényszerítenek a vállalkozásokra, mint amit ki tudnak termelni, akkor előbb utóbb az érintett cégek ellehetetlenülnek - jelezte.
Ennek elkerülése szolgál a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) minden tagja által fontosnak tartott hároméves bérmegállapodás, amely tartalmazza majd, hogy a felek milyen feltételek mellett mit várhatnak el egymástól.
Perlusz László kiemelte, hogy a "túlnyomásos" gazdaságpolitikát, amelyben a bérek jobban nőnek, mint a termelékenység, állami segítség nélkül nem lehet hosszú évekig fenntartani. Úgy vélte, a mostani helyzetben pedig - a 2023-es recesszió és a 2024-ban várható lassú, 1-1,15 százalék körüli gazdasági növekedést követően - a bérfelzárkóztatást támogatni kell, részben a munkaadók számára biztosított adó- és járulékcsökkentéssel, részben pedig a vállalkozások modernizációját, hatékonyabb működését segítő gazdaságfejlesztési programokkal.
Utóbbi kapcsán a VOSZ főtitkára méltatta az Új Gazdaságpolitikai Akciótervet és az abban szereplő, a potenciállal rendelkező kkv-k gazdálkodását segítő Demján Sándor Programot.
A VOSZ főtitkára emlékeztett a korábbi hatéves bérmegállapodásra, amely szocho-csökkentést is tartalmazott, ennek ellenére a megemelkedett béreknek köszönhetően szja- és áfaoldalon több bevétel érkezett a központi költségvetésbe, mint amennyit a szociális hozzájárulási adó (szocho) oldalán engedtek - mutatott rá. Ezért Perlusz László bizakodó, és úgy látja, mindig lehet egy olyan modellt létrehozni, amelyben mind a munkaadók, mind a munkavállalók, mind az állam jól jár.
Tájékoztatása szerint a VKF november 11-én ülésezik újra, amikor várhatóan a felek már ismertetik a jövő évre vonatkozó béremelési javaslataikat.
Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke szintén jelezte: ahhoz, hogy 2027. január elsejére a minimálbér elérje a rendszeres bruttó átlagkereset 50 százalékát, a következő három év átlagában, éves szinten 12 százalékos béremelés szükséges. Ennek - akárcsak az 1000 eurós minimálbérnek és az 1 millió forintos bruttó átlagkeresetnek - a megvalósításához is szükség van a kormány által felvázolt gazdasági növekedési várakozások teljesülésére, amelynek része, hogy 2025-ben a magyar gazdaság 2025-ben 3-6 százalék közötti növekedést érjen el.
MTI
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
- Partneri együttműködést ajánl az új kormánynak a VOSZ 3 hete
- Többkulcsos adó 3 hete
- Ennyit keresnek a bölcsődei dajkák 4 hete
- Mennyit keres egy nevelőszülő? 1 hónapja
- Megnyílt az igénylés: több tízezer forint támogatást kaphatnak a minimálbéreseket foglalkoztató cégek 2 hónapja
- Márciustól vehető igénybe a minimálbéren foglalkoztatottak után járó kompenzációs támogatás 2 hónapja
- Alulról a negyedik helyen áll a magyar minimálbér az EU-ban - mutatjuk a számokat 2 hónapja
- Újraválasztotta elnökét a Felnőttképzők Szövetsége 3 hónapja
- Ezt tervezi a Tisza Párt munkaügyben 3 hónapja
- Kinek jár és mennyi a nyugdíj előtti álláskeresési segély? 3 hónapja
- Becsapós béremelés: kevesebb pénz a zsebben? 4 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?