kapubanner for mobile

"A bérkompenzáció a munkavállalók többségén nem segít"

Az MSZP szerint a kormány későn kezdte kidolgozni a bérkompenzáció lehetőségét, ráadásul az erre szánt összeg nem lesz elegendő arra, hogy az adóváltozások miatt rosszul járó munkavállalók többségén segítsen.

Burány Sándor, a szocialista párt országgyűlési képviselője szombaton Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a kormány három hónapos késéssel jött rá, hogy az alkalmazottak nagyobb részének idén tovább csökkent a reáljövedelme. Mint mondta, az Országgyűlés talán márciusban fogadhatja el a kabinet bérkompenzációról szóló javaslatát, amely azonban a munkavállalók döntő többségének nem jelent majd segítségét.

Az ellenzéki politikus kifogásolta például, hogy a kormány nem szán elegendő forrást a bérkompenzációra, így abból kimaradnak az alkalmazottak többségét foglalkoztató mikro- és kisvállalkozások. Burány Sándor emellett pártja nevében ismételten adópolitikai változtatásokat sürgetett, kiemelve, hogy a "felső tízezernek" kedvező adórendszer helyett olyan igazságos terhekre lenne szükség, amely képes gazdasági keresletet és növekedést előidézni.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek