kapubanner for mobile

A berlini karácsonyi vásáron árusítók és a látogatók között is voltak magyarok

A berlini merénylettel kapcsolatban mondta el a külügyminisztérium sajtófőnöke, hogy a magyar nagykövetség ügyeleti telefonszámán hárman jelezték, nem találják rokonukat. A karácsonyi vásáron árusítók között voltak magyarok is, a látogatók között úgyszintén.

A berlini magyar nagykövetség ügyeleti telefonszámán hárman jelezték, hogy nem találják rokonukat - mondta el Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőnöke az M1 aktuális csatornán kedden, kora reggel. Sajtóhírek szerint a berlini karácsonyi vásáron árusítók között feltehetően magyarok is voltak:

Előző este még jóleső kis felfedezésnek tűnt, hogy az egyik utcát, ami a Breitscheidplatzra vezet, Budapester Strassénak hívják, hogy a magas épületekkel körülvett téren a karácsonyi vásárban még echte magyar kürtőskalács-árus is akadt, és hogy elég gyakran hallani a tömegben magyar szót. Persze nem csak magyart: lengyel árusból még több akadt a téren, talán ezért sem kellett szemet szúrnia, amikor a lengyel kamion megérkezett - írja az index.

A berlini magyar nagykövetség szerda délelőtt hivatalos jegyzékben kér tájékoztatást a német fővárosban hétfőn elkövetett merénylet áldozatainak és sérültjeinek állampolgárságáról - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke az MTI-vel.

Menczer Tamás közleményében azt írta: a berlini magyar nagykövetség folyamatosan kapcsolatban van a német rendőrséggel, amely mostanáig csak annyit közölt, hogy az áldozatok közül hatan német állampolgárok. "Váratlan és nehezen érthető módon" a további áldozatok és sérültek állampolgárságával kapcsolatban a rendőrség eddig nem adott információt - fogalmazott.

Hétfő este Berlin nyugati részének központjában, Charlottenburg kerületben, a Kurfürstendamm sugárútnál az egyik leghíresebb karácsonyi vásáron egy teherautó belegázolt a tömegbe, tizenketten meghaltak, 48-an megsérültek, többen súlyosan.

Thomas de Maiziére belügyminiszter nem zárta ki, hogy merénylet történt, de a hatóságok egyelőre nem minősítették hivatalosan az esetet. A sofőr megpróbált elmenekülni, de elfogták. A berlini rendőrség közben szűkszavú Twitter-bejegyzésében megfogalmazta azt a gyanút, hogy a teherautót egy lengyelországi építkezésről lopták el. A Die Welt című napilap azt írta keddre virradóra internetes felületén rendőrségi forrásokra hivatkozva, hogy a gázoló feltehetően pakisztáni menekült volt, aki az idén, február 16-án kért menedékjogot Németországban.

MTI/index
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Napi 3 millió kérdést tesznek fel a ChatGPT-nek a fizetésekről

Az OpenAI közlése szerint a munkavállalók leggyakrabban a bérszámításhoz kérnek segítséget, illetve azt szeretnék megtudni, hogy egy adott... Teljes cikk

Navigálás a viharban: így lett közel 9 milliárdos árbevétele a Pensumnak

2 százalékkal, 9 milliárd forint közelébe nőtt 2025-ben a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó Pensum Group árbevétele. A Budapesti... Teljes cikk

Budapesti járatokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt

A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk