A Brexit 100 ezer német munkahely megszűnését okozhatja
Akár százezer német munkahelybe kerülhet, ha a brit EU-tagság a kilépés feltételrendszeréről szóló megállapodás elfogadása nélkül szűnne meg - írja az MTI.
A hallei IWH kutatóintézet és a halle-wittenbergi Luther Márton tudományegyetem tanulmánya szerint egy rendezetlen brit kiválás elsősorban Németországot sújtaná, a második legnagyobb vesztes pedig Franciaország lenne, mintegy 50 ezer állás megszűnésével.
Komoly veszteségekkel kell számolnia tovább Kínának is, mivel a Nagy-Britanniába exportáló cégektől kevesebb megrendelést kapna.
A tanulmány összeállítói szerint Németországon belül különösen az ország keleti fele sínylené meg a rendezetlen Brexitet, az iparágak közül pedig egyértelműen az autóipart érné a legnagyobb kár.
Az autóipari ágazatban elkerülhetetlen lenne a létszámleépítés az export visszaesése miatt. Így például 500 embert kellene elbocsátani a Volkswagen wolfsburgi és 265 munkavállalót a BMW Bajorországban található dingolfing-landaui gyárából.
A holland gazdasági minisztérium szerint a Brexit miatt számos cég tette már át központját Nagy-Britanniából Hollandiába és idén tovább nőhet ezek száma. Jelenleg 250 vállalattal, döntő részben brit, valamint amerikai és ázsiai cégekkel folytat egyeztetést központjaik áthelyezéséről Nagy-Britanniából. Hollandiába elsősorban pénzügyi, reklámipari, biotechnológiai, egészségügyi és logisztikai cégek tervezik az áttelepülést.
A holland gazdasági minisztérium kimutatása szerint tavaly 42 vállalat helyezte át székhelyét Hollandiába Nagy-Britanniából, ahol ezzel 1923 munkahely megszűnt.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?