kapubanner for mobile

A fél országban nem lesz aki dolgozzon

Csak Közép-Magyarország népessége növekszik, az összes többi régió - Nyugat-Magyarországot kivéve, ami stagnál - csökkenő tendenciát mutat. Például a keleti országrészből rendkívül erős az elvándorlás, írja a Portfolio.

images

2016 és 2017 eleje között 31 200 fővel csökkent az ország népessége, ebből földrajzi megoszlás szerint 27 ezren Kelet-Magyarországról "tűntek el". A népességszámot a természetes fogyás (halálozás) vagy szaporodás, illetve a belső és nemzetközi migráció egyaránt befolyásolják.

A természetes fogyás következtében minden régióban csökken a népesség, de Közép-Magyarország az egyéb régióból érkezők, illetve külföldiek beköltözése miatt pozitívan jön ki az egyenletből, írja a Portfolio. A tanulni, dolgozni vágyó fiatalok, a középső régió fejlettsége miatt, a munkalehetőségek, magasabb bérek miatt elsősorban erre veszik az irányt.

A három kelet magyarországi régió 27 ezres tényleges népességfogyásából 14 ezer a természetes fogyásnak, míg 13 ezer a belföldi elvándorlásnak tudható be.

A fiatalok elvándorlása következtében pedig nő az átlagéletkor és ezzel együtt az öregségi függőségi ráta is. Ez a mutató azt jelzi, hogy hány nyugdíjas korú (65 évnél idősebb) eltartott jut egy munkaképes korú (15-64 éves) lakosra. A legöregebb megye Békés, ahol 31 időskorú jut 100 munkaképes korú lakosra, Zala és Somogy megyékben ez a szám 30.

Portfolio
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek