kapubanner for mobile

"A fiataloknak hozzá kell szokniuk, hogy nem lesz biztos munkahelyük"

A római kormány szerint álomvilágban élnek és nem akarnak szembenézni a valósággal az olasz fiatalok, akik még mindig úgy gondolják, nem kell a családi fészektől eltávolodni ahhoz, hogy munkát és megélhetést találjanak - olvasható a Der Spiegel című német napilap internetes oldalán.

Anna Maria Cancellieri belügyminiszter a Tg24 hírcsatornának minap nyilatkozva kifogásolta a fiatal felnőtt korosztálynak az álláskereséshez való tarthatatlan hozzáállását. Mint mondta, egyszerűen nem érti azt, hogy miért csak "anyuci és apuci oldalán", a szülővárosukban keresnek munkát a fiatalok. Túl sok olasz még mindig nem veszi észre, hogy "a biztos munkahelyek" korszakának vége, és nem vesz tudomást a modern világ által megkövetelt mobilitás szükségességéről.

A szakértői kormány élére került közgazdász professzor, Mario Monti is ezt hangoztatja. Az olasz miniszterelnök múlt héten az egyik televíziós műsorban elmondta: "a fiataloknak hozzá kell szokniuk, hogy nem lesz biztos, állandó munkahelyük", amely Monti szerint az egyhangúsággal egyenlő, míg a változatosság gyönyörködtet. Az olasz kormány ilyen kijelentésekkel igyekszik trenírozni a fiatalokat a jelen kor munkapiacára, ám ők ezt a törekvést inkább sértésnek veszik, hiszen sok internetes bejegyzés szerint épp a monotónia az, amire olyannyira vágynak.

Elsa Fornero munkaügyi miniszter a torinói egyetemen hétfőn tartott előadásában ugyanakkor egyértelműen értésre adta: "A stabil munkahely egy illúzió". Ez Fornero szájából kicsit hiteltelenül hangzik - vágott vissza több blogger - mivel a miniszter asszony férjével együtt Torinóból származik, ott is dolgozik, de még a lányaik is Torinóban találtak munkát...

A római vezetés noszogatása bizonyos szinten érthető. Kétségtelen tény, hogy az olasz fiatalok túl sokáig maradnak a szülői házban - ők a mammonik, vagyis "anyuci pici fiacskái". Valóban elgondolkodtató, hogy a 18 és 34 év közötti korosztály kétharmada a "mammával" (anya) él a "mamahotelben". Ez a ráta európai viszonylatban kiugróan magasnak számít, hiszen Németországban 40, Franciaországban pedig csak 30 százalék a szülőkkel egy háztartásban élő fiatalok aránya. Magyarországon a 25 és 34 év közöttieket vizsgálva a nőknek 27,2, a férfiaknak pedig 42,5 százaléka él a szüleivel.

De Olaszországban nemcsak az akarat hiányzik az önállósághoz, hanem a munka is. A fiatalkori munkanélküliségi ráta 30 százalékra kúszott fel, míg az európai uniós átlag 21,6 százalék volt 2011 harmadik negyedévében. Ráadásul a 30 év alatti olaszok körében minden negyedikről elmondható, hogy nem dolgozik, nem tanul, és nem is képezi tovább magát.

A nagyobb rugalmasság tehát az új olasz vezetés tippje a fiatalok boldogulásához. Ehhez képest merőben másképp hangzott az előző kormány élén álló Silvio Berlusconi válasza, amikor egy jövője miatt aggódó egyetemista lány kért tőle tanácsot azzal kapcsolatban, hogy ilyen bizonytalan körülmények között mégis miként tudna családot alapítani. "Menjen hozzá az egyik fiamhoz!" - felelte a volt miniszterelnök.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek