kapubanner for mobile

A Fidesznek nem tetszik, hogy Bajnaiék programot alkotnak

A munkavállalóknak nem sok jót jelent, ha Bajnai Gordon elkezd velük foglalkozni - reagált az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért (PM) választási szövetség vasárnapi sajtótájékoztatóján elhangzottakra Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője.

Scheiring Gábor független országgyűlési képviselő és Kónya Péter a szervezet társelnöke azt jelentették be, hogy a szervezet megkezdte a munkavállalók problémáinak megoldásáról szóló javaslatcsomag kidolgozását. A választási szövetség egyhetes internetes közvélemény-kutatásban mérte fel, hogy mit gondolnak az emberek a munka világáról.

Zsigó Róbert az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmaz: ha Bajnai Gordonon múlna, akár 2 millió munkavállaló fizetése csökkenne, mert a mostani - Európában az egyik legalacsonyabb - adókulcs helyett a volt kormányfő kétszer-háromszor magasabb adóval akarja sújtani a bérüket.

További másfél millió minimálbéren foglalkoztatott munkavállaló búcsúzhatna el havi bruttó 32 ezer forinttól, mert Bajnai Gordon ennyivel akarja csökkenteni a minimálbért - folytatta. Szavai szerint hátrányba kerülnének a gyermekes munkavállalók is, mert a volt miniszterelnök szűkíteni akarja a családi adókedvezményre jogosultak körét is.

A szóvivő kifejtette: ma Európa egyik legkedvezőbb adórendszere és foglalkoztatási szabályai segítik a magyar munkavállalókat és a munkáltatókat is, amelyeknek köszönhetően jelenleg 160 ezerrel többen dolgoznak, mint a kormányváltáskor.

A Fidesz elfogadhatatlannak tartja, hogy az Együtt 2014, amely semmiféle parlamenti felhatalmazással nem rendelkezik, "dróton rángatja az LMP-ből kivásárolt képviselőket, és a PM mögé bújva a munkavállalókat veszélyeztető törvényjavaslatokat akar benyújtani" - zárja közleményét.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek