kapubanner for mobile

A fővárosba vezényelt vidéki mentősök úgy érzik, méltatlan körülmények közt dolgoznak

Többek között a kevés szünetre panaszkodott egy mentős, aki szerint ez saját magukra és a betegekre is veszélyt jelenthet.

Egy névtelenségét kérő mentős az RTL-nek mesélt a fővárosba vezényelt mentők munkakörülményeiről. Mint elmondta, nincs lehetőségük meleg étkezésre, szükségleteiket kórházi közvécékben kell elintézniük, továbbá hőségriadó alatt nincs hideg, télen nincs meleg védőitaluk. Arról is beszélt, hogy mindössze 20 perc munkaközi szünetet kapnak, miközben általában 15-18 órát dolgoznak. Emiatt hazafelé olyan fáradtak, hogy az autópályán félig leengedett ablakkal utaznak a hidegben, vagy a maximumra hangosítják a rádiót, hogy el ne aludjanak. Szerinte ez rájuk és a betegekre nézve is veszélyt jelent. Egy másik mentős azt mondta a csatornának, hogy 20 perces szünetet a 12 órás fővárosi szolgálatban csak egyszer kérhetnek, a 24 órás szolgálatban pedig háromszor.

A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége szerint több szünet járna a mentősöknek. „A munka törvénykönyve úgy rendelkezik, hogy 20 perc a munkaközi szünet, amit ki kell adni. 9 órán felüli munkavégzés esetében pedig további 25 perc munkaközi szünetet kell kiadni, ez összesen 45 perc lenne” – nyilatkozta a szervezet elnöke, aki szerint méltatlan helyzet, hogy átöltözni sem tudnak a dolgozók. A szövetség jelezte: azon dolgoznak, hogy a Budapestre vezényelt vidéki mentősök ugyanannyi időt tölthessenek munkával és pihenéssel, mint fővárosi kollégáik.

 

RTL

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ezt sokan félreértik a Otthon Starttal kapcsolatban

Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk

NAV: már ennyien véglegesítették az szja-tervezetüket

Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk

Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk