kapubanner for mobile

A GKM szerint értelmetlen a sztrájk

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) a szerdai vasutassztrájk kapcsán ismételten kijelenti, hogy a munkabeszüntetés szervezői tévesen és indokolatlanul hivatkoznak vélelmezett vonalmegszüntetési döntésekre - közölte a szaktárca szerdán.

A GKM közleménye szerint az utasok számára kedvező szolgáltatás-kínálatot nyújtó jövő évi menetrend kialakítása még nem zárult le, és nem születhetett döntés a 38 mellékvonalról. A GKM november 7-ig várja az érintett önkormányzatok előzetes szándéknyilatkozatait a térségi vasútvonallá történő átminősítésről. A tárca pályázatokat ír ki a térségi vasutak üzemeltetőinek kiválasztására.

A gazdasági és közlekedési miniszter november folyamán hoz majd döntést a menetrend véglegesítéséről a vizsgálat adatainak birtokában, a szakmai javaslat ismeretében, valamint az önkormányzati szándéknyilatkozatok és a társadalmi egyeztetésen felmerült vélemények figyelembevételével.

A tárca értékelése szerint az újbóli sztrájk jelentős részben a minisztérium által nyilvánosságra hozott, minden érdeklődő számára elérhetővé tett tények és az ebből következő javaslat félreértelmezésének, esetleg figyelmen kívül hagyásának tudható be. A GKM nem engedhet olyan követeléseknek, amelyek a közpénzek hatékony felhasználása, a pazarlást felszámoló, utasbarát menetrend kialakítása érdekében felvetett javaslatának újragondolását nem szakmai érvek mentén, hanem téves információkra alapozva kezdeményezik - olvasható a GKM közleményében.



  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek