A Graboplast új padlógyártó üzemet épít Tatabányán
Tatabányán alapít üzemet a Graboplast, ahol 100 alkalmazottal gyártanak majd műanyagpadlót.
Veres Tibor az MTI-nek elmondta, a támogatási szerződést már aláírták a kormánnyal. Az üzemben luxus minőségű műpadlót gyártanak majd. A több ütemben megvalósuló gyár 100 embernek biztosít munkahelyet.
Az üzletember hozzátette, hogy a tervezett technológiával összesen néhány gyár dolgozik a világon. A beruházás hozzájárul a 95 százalékban exportra kerülő műpadló termékek versenyképességének megőrzéséhez.
A PVC újrahasznosító üzemet Németh Lászlóné fejlesztési miniszter jelenlétében adták át, aki elmondta: ez a fejlesztés a vállalat saját szabadalmán alapulva jött létre és hangsúlyozta, hogy a Graboplasthoz hasonló, kutatás-fejlesztési tevékenységet folytató cégek jelentik Magyarország versenyképességének egyik erősségét.
A beruházás közel 600 millió forintból készült el, amelyből 235 millió forint volt az uniós és állami támogatás. A gyártás során keletkező hulladékot és selejtet folyékony nitrogénnel közel mínusz 100 fokra hűtik, majd az üvegkeménységűvé vált anyagot porrá őrlik, s az így visszadolgozható a késztermékbe.
A kilenc új munkahelyet jelentő örlőüzem évente közel 1000 tonna PVC-t képes feldogozni, ezzel 6-8 százalékkal csökkenti a gyártás alapanyagigényét. Az újrahasznosított anyag szórással az új padló rétegei közé kerül, így az eljárás nem változtatja meg a késztermék tulajdonságait.
Jancsó Péter elnök-vezérigazgató az MTI-nek elmondta: a Graboplast 2013-ban 17,3 milliárd forint forgalomra számít, egymilliárd forint feletti üzemi eredménnyel és 6-700 millió forintos adózás előtti eredménnyel. A társaság 550 embernek ad munkát Győrben, Kecskeméten és Tatabányán lévő üzemeiben.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- Lesz idén prémium? Mikor jár és mikor perelhetünk érte? 4 hónapja
- Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés 4 hónapja
- Valós emelés a nyugdíjaknál, duplázás a családi pótléknál – erre készülne a Tisza-kormány 4 hónapja
- HR kiégés: így teszi tönkre magát és a szervezetet is a HR-es 5 hónapja
- Elképesztő, mi lett az új luxus: emberrel beszélni egy ügyfélszolgálaton 5 hónapja
- "Utálom ezt a bértáblát" – Takács Péter szerint változhat az orvosok fizetése, ha nyer a Fidesz 6 hónapja
- Európa-bajnok lett Magyarország kínai beruházásokban 6 hónapja
- Munkahelyteremtés a középpontban: 260 új állás született Ózdon 7 hónapja
- Mit lehet tenni az elöregedéssel járó tudásvesztés ellen? 8 hónapja
- Új ügyvezető igazgató az SAP Hungary élén 8 hónapja
- Vagyonadó a milliárdosoknak: így változtatná meg a TISZA Párt az adórendszert 8 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?