kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

A januári fizetéssel kapják először kiegészítő juttatásukat a fegyveres testületeknél dolgozók

A januári fizetéssel kapják meg először kiegészítő juttatásukat a fegyveres testületeknél szolgálók, az érintettek február 5-ig megkapják emelt illetményüket - jelentette be a Belügyminisztérium, valamint a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára.

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium képviseletében felidézte: a belügyminiszter rendelete értelmében 2020. január 1-jétől - néhány kizáró ok kivételével - a hivatásos állomány minden tagja kiegészítő juttatásra jogosult. Ennek mértéke a rendeletben rögzített pótlékok együttes összegének 10 százaléka. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a hivatásos állomány rendszeres illetményelemei 10 százalékkal emelkednek - tette hozzá, megjegyezve hogy a változás az illetményalapot nem érinti.

Kontrát Károly ismertetése szerint a kormány 34 milliárd forintot fordít a belügyi tárca alá tartozó fegyveres testületek tagjainak kiegészítő juttatására, amely a hivatásos állomány 56 ezer tagját érinti.

Az államtitkár elmondta, az év végén juttatott félmillió forintos juttatással és a januártól bevezetett kiegészítő juttatással a kormány célja az, hogy az ország gazdasági teljesítőképességének arányában elismerje a fegyveres testületeknél szolgálatot teljesítők hivatástudatát. Kontrát Károly megköszönte a magyar rendőrök helytállását, amellyel biztosítják Magyarország rendjét és őrzik a határt, a tűzoltók áldozatos tevékenységét, az idegenrendészet és a TEK erőfeszítéseit és eredményeit, valamint a büntetés-végrehajtásban és a nemzetbiztonsági szolgálatoknál dolgozók napi munkáját.

Emlékeztetett arra is, hogy a rendvédelmi igazgatási szolgálati viszonyt vállalók illetménye 2019. február 1-jétől a korábbi közalkalmazotti és munkavállalói jövedelemhez képest átlagosan 20 százalékkal emelkedett, 2020. január 1-től pedig három éven át 5-5 százalék illetményemelésben részesülnek a munkájukat a rendvédelmi igazgatási szolgálati viszonyban ellátók. Ebben a szolgálati formában mintegy 11 ezren dolgoznak a tárca irányítása alatt - jegyezte meg.

Kontrát Károly ismertette azt is, hogy a kormány és a tárca intézkedései nyomán a cafetéria, a lakhatási támogatás, a természetbeni ellátás, a ruházati utánpótlási ellátmány, a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítés, az egyedülálló egészségügyi ellátás és költségtérítés intézménye, valamint az élet- és a balesetbiztosítási védelem mellett a teljesítményjuttatás rendszere nem változik, ahogy a szabadságra és a túlmunka megváltására vonatkozó szabályozás sem.

A kormány eltökélt abban, hogy az életpályamodell már bevezetett intézkedéseinek továbbfejlesztésével a rendvédelmi állomány anyagi és munkakörülményei tovább javuljanak - fogalmazott.

Az államtitkár arra is rámutatott, hogy a kormány még karácsony előtt döntött az úgynevezett fegyverpénzről, amelyet már kifizettek a fegyveres szolgálatot teljesítőknek. Ez félmillió forintot jelentett azoknak, akik védik az ország biztonságát, az emberek mindennapi életét és békéjét - tette hozzá. Ez a katonák esetében 11,5 milliárd forint kifizetését jelentette - mondta. Megjegyezte, a nemzetbiztonsági kabinet jelenleg is dolgozik annak az új juttatási elemnek a kidolgozásán, amelynek értelmében háromévente hathavi illetményben részesülnének a fegyveres testületeknél szolgálók.

Fotó: MTI/Lakatos Péter
MTI

  • 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.02Projektmenedzsment képzés A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Egymilliárd forintnyi támogatásról született már döntés a Demján Sándor Tőkeprogramban

Eddig 287 vállalkozás felelt meg a szakmai és pénzügyi feltételeknek. Teljes cikk

A munkáltatók továbbra is tervezik gyakornokok felvételét, de a gyakornokság utáni állásajánlatok száma csökken

Egy friss kutatás szerint a munkáltatók a hibrid gyakornoki programokat részesítik előnyben. Teljes cikk