kapubanner for mobile

A kevésbé veszélyeztettek biztosítják be magukat munkanélküliség ellen

Azok kötnek nagyobb számban jövedelemkiesés-biztosítást, akiket a legkevésbé fenyegeti a munkanélküliség - tapasztalja a Biztositás.hu Kft.

Az on-line bróker cég május eleje óta értékesíti az első szabadon felhasználható szolgáltatást nyújtó jövedelemkiesés-biztosítást, korábban a magyar piacon csak hitelekhez kötött munkanélküliségi biztosítást lehetett kötni.

A cég beszámolt az első hónap tapasztalatairól, amely szerint a szerződést kötők több mint harmada főiskolát és egyetemet végzett, pedig ennek a társadalmi csoportnak sokkal jobbak a munkaerő-piaci pozíciói, mint a kevésbé képzetteké. Ezen a csoporton belül a nők aránya kétharmada a férfiakénak, pedig a diplomások között több a nő, mint a férfi. A megkötött 2.000 szerződés felét Budapesten és Pest megyében kötötték, ott, ahol a legalacsonyabb a munkanélküliség.

Ugyancsak a munkanélküliségtől kevésbé veszélyeztetett réteg a magasabb jövedelműeké, akik havi bruttó 600-700 ezer forintot keresnek. Közülük is sokan kötöttek jövedelemkiesés-biztosítást, annak ellenére, hogy a biztosítás legfeljebb 120 ezer forint keresetkiesésre szól. A cég ebből arra a következtetésre jutott, hogy a 120 ezer forintos havi összeg már a magasabb jövedelműek számára is vonzó.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Amerikában minden ötödik friss diplomás túlképzettnek érzi magát

Egy friss összegzés rávilágít a munkaerőpiac legújabb trendjeire és kihívásaira, különös tekintettel a friss diplomások helyzetére és a... Teljes cikk

Minden második dolgozó retteg a pénzügyeitől: ez rontja a produktivitást

A PwC legfrissebb kutatása rámutat, hogy a munkavállalók széles körét érintő pénzügyi stressz drámai mértékben rontja a termelékenységet és az... Teljes cikk

Lassú javulást várnak a munkaerőpiactól az elemzők

Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentése szerint márciusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 646 ezret tett... Teljes cikk