kapubanner for mobile

A királynő fizetése emelkedik

Bár a britek rendkívüli módon szeretik királynőjüket, a pénzkérdések azonban sokszor a legszentebb barátságot is megmérgezik. A királynő „fizetésemeléséről" megjelent hírek már kisebb megrázkódtatást okoztak az országban.

A 2012/13-as pénzügyi évben 33,3 millió fontot (közel 12 milliárd forintot) költöttek ugyanis a királyi családra, és a következő években ezt további 5 millióval, 38 millió fontra emelik. Mindezt a romló gazdasági környezetben tervezik, amikor már évek óta megszorítások érintik az egészségügyet, az oktatást, a rendőrséget és a katonaságot.

Sokan feszegetik a kérdést, hogy miért kell egymillió fontot költeni a Kensington-palotában Vilmos, Katalin és most születendő gyermekük 21 szobás rezidenciájának kialakítására? Délkelet-ázsiai és óceániai útjuk pedig 330 ezer fontjába került az adófizetőknek.

Ha az inflációt is számításba vesszük, a királyi ház apanázsa 2008 óta inkább csökkent, és ebből több mint 300 ingatlant (kastélyok, paloták, vendégházak) is fenn kell tartani. Emellett rengeteg hivatalos fellépés is van, Károly hercegnek például 657 volt az elmúlt időszakban, ebből 154 külföldön. Ennek ellenére ezek költségei sem nőttek, többnyire ugyanis a meghívó fél fizeti a kiadásokat. Károly bevételeinek legnagyobb része egyébként 55 ezer hektáros cornwalli birtokának jövedelméből származnak.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek