A kis- és középvállalkozások szippentják fel a munkaerőt
Az utóbbi öt évben nőtt a kis és középvállalkozásoknál alkalmazottak száma, a nagy cégeknél viszont csökkent a létszám. Összességében 2007-ben Magyarországon kismértékben bővült a vállalkozások által foglalkoztatottak létszáma - írja a Napi Gazdaság a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján.
Összességében növekedett a vállalkozások száma 2003 és 2007 között, a gyarapodás azonban csak a társas formában bejegyzettek esetében volt folyamatos, ezáltal részesedésük nőtt az egyéniek rovására - derül ki a KSH jelentéséből. Az elmúlt év végén a szervezetek túlnyomó része 250 főnél kevesebb dolgozóval végezte tevékenységét, az ennél nagyobbak száma mindössze 900 volt.
Magyarországon a vállalkozásoknál több mint 1,9 millió munkavállaló állt alkalmazásban, mely az összes foglalkoztatott héttizedét jelentette. Az öt évvel korábbihoz viszonyítva a létszám országos átlagban kismértékben bővült, a változás iránya és mértéke azonban régiónként jelentősen különbözött. A legnagyobb, közel 10 százalékos növekedés a közép-dunántúli vállalkozásokat jellemezte, emellett a legtöbb foglalkoztatottat regisztráló közép-magyarországi szervezeteknél 6,1 százalékos, az észak-magyarországiaknál és a dél-alföldieknél pedig 1-1 százalékos bővülés következett be, miközben a többi régióban csökkenés történt.
Közép-Dunántúlon a legnagyobb bővülés

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?