A közterületesek munkáját segítik a feladat nélkül maradt budapesti parkolóőrök
A parkolóőrök a szabálytalanul parkoló autósok visszaszorításában segédkeznek.
Parkolóőrök fotózzák a szabálytalanul parkoló autókat az I. kerületben - írja a Telex egy olvasói levél alapján. A parkolóőr közölte az olvasóval, hogy aláírattak velük egy papírt, melynek értelmében „közterületes segítőként” kell tevékenykedniük.
V. Naszályi Márta, kerületi polgármester közölte a portállal, hogy a parkolást üzemeltető Budavári Kapu Kft. és a kerületi közterület-felügyelet a múlt héten együttműködési megállapodást kötött, hogy a parkolóőrök besegítenek a köztereseknek a szabálytalanul parkoló autósok lefülelésében. A polgármester hozzátette, hogy az ingyenes parkolás bevezetése óta sok autós parkol szabálytalanul a környéken.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, az ingyenes parkolás miatt munka nélkül maradt parkolóőrök ősszel a II. kerületben Mikulás csomag helyett maszkot osztogattak, valamint segítették a városrendészek munkáját.
Telex

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?