kapubanner for mobile

A KÜRT elnyerte a MagyarBrands díjat

A KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő Zrt. elnyerte a MagyarBrands 2010 címet, amit idén először osztottak ki. A szakmai elismerés célja, hogy olyan kiváló magyar márkákat minősítsen és mutasson be, amelyek külföldön is méltó módon képviselhetik hazánkat.

A Superbrands Magyarország szakértői bizottsága és vezetői a legkiválóbb magyar márkákat előtérbe helyező programot indítottak el 2010-ben, MagyarBrands címmel. A bírák mérlegre tették azokat a hazai márkákat, amelyek méltó képviselői lehetnek Magyarországnak itthon és határainkon kívül is, a vásárlók szemében pedig a megbízhatóságot és a minőséget képviselik.

A független szakemberekből álló MagyarBrands bizottság két kategóriában értékelte a címre jelölt márkákat. Egyrészről objektív cégadatok alapján állított fel rangsort, melyek között szerepelt a tradíció, a tulajdonosi összetétel, a menedzsment, az ismertség és a foglalkoztatás. Emellett szubjektív elemek is befolyásolták a döntést, mint például a reputáció és a márka identitás.

A KÜRT ezen értékelési szempontok mentén nyerte el a Magyar Brands elismerést. A védjegy birtokában a KÜRT igazi magyar márkaként jelenhet meg a piacon, ezzel is garantálva, hogy kiemelkedő minőségű, innovatív termékeket és szolgáltatásokat kínál ügyfeleinek. A KÜRT piaci tevékenységének köszönhetően az elmúlt 3 évben elnyerte a Business Superbrands címet is.

"A KÜRTben mindössze néhány, nagyon egyszerű és világos cél mentén dolgozunk. Az első ezek közül, hogy megértsük, mi a problémája az ügyfelünknek, a második, hogy az ügyfél problémáját minél gyorsabban és rugalmasabban megoldjuk. Ehhez szükség van arra, hogy képesek legyünk az együttműködésre és a megoldás orientált gondolkodásra. Olyan céget álmodunk és építünk, ahol a munkatársak olthatatlan vágyat éreznek arra, hogy a legjobbak legyenek a saját területükön. A Magyar Brands elismerés azt igazolja, hogy jó úton járunk" - mondta a társaság tulajdonos elnöke, dr. Kürti Sándor.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek