kapubanner for mobile

Felmérés: a magyar fiatalok szeretik a munkájukat, sokan mennének külföldre dolgozni

A dolgozó fiatalok közül minden második stabilnak érzi az állását. 43 százalékuk úgy érzi meg is becsülik a munkahelyén. 49 százalékuk szereti a munkáját, s 37 százalék kipróbálná a külföldi munkavégzést tapasztalatszerzési céllal a harmadik negyedéves K&H ifjúsági index szerint.

Felmérés: a magyar fiatalok szeretik a munkájukat, sokan mennének külföldre dolgozni-

Kedvező és árnyaltabb jelek egyaránt láthatók a dolgozó fiatalok körében az állásuk stabilitását, a munkakeresését és a megbecsültséget nézve a K&H ifjúsági index szerint, amely a harmadik negyedévben vizsgálta a 19-29 éves állással rendelkező fiatalok munkaerőpiaci helyzetét. 

Megbecsülik őket? 

A 19 és 29 év közötti dolgozó fiatalok 50 százaléka stabilnak érzi a munkahelyét – derült ki a K&H Bank 2025 harmadik negyedévében készült felméréséből. A megkérdezettek 13 százaléka nem érzi igazán stabilnak a foglalkoztatását és 5 százalék azok aránya, akik nagyon bizonytalannak látják a jövőjüket jelenlegi cégüknél.

A sokéves átlagnak megfelelően alakult azok aránya, akik úgy vélik, hogy kifejezetten vagy eléggé megbecsülik a munkájukat. A 43 százalékos adat nagyjából megfelel a 13 éve folyó kutatás korábbi eredményeinek. A fiatalok hatoda, pontosan 16 százaléka úgy érzi, hogy nem igazán vagy egyáltalán nem becsülik meg a munkahelyén.

A korosztályhoz tartozók 20 százaléka gondolja úgy, hogy könnyen találna új munkát, ha elveszítené a jelenlegit. 

Külföld? 

A felmérés válaszadóinak majdnem fele, 49 százaléka szereti a munkáját. Egyharmaduk, kicsit több mint 34 százalékuk közömbösen tekint ebből a szempontból arra, amit a munkahelyén csinál, és nagyjából 8-8 százalék azok aránya, akik kisebb vagy nagyobb mértékben elégedetlenek a munkájukkal.

A 19–29 éves korosztály élesen két csoportra oszlik abban a tekintetben, hogy az idetartozók terveznek-e külföldi munkát vagy sem. Az 19 és 25 év közé esők 52 százaléka fontolgatja, hogy Magyarországon kívül kezdi el aktív munkavállalói pályáját, miközben a 26–29 évesek körében csak 17 százalék ez az arány. Az átlag 37 százalék.

Összességében a fiatalok nagy része szereti a munkáját, de a külföldi tapasztalatszerzés vonzó alternatíva maradt.

 

fotó: unsplash

  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek