kapubanner for mobile

A Mol cáfol: nem fejezik le az INA-t

A horvát köztársasági elnök, Stjepan Mesic szerint az INA horvát olajtársaság vezetésében lezajló személyi változásokat korai kommentálni. A távirati iroda információja szerint összesen három magyar került az INA új vezetésébe.

A horvát Vecernji list napilap internetes kiadása kedden arról számolt be, hogy a magyar Mol mint az INA többségi tulajdonosa a nemrég átvett irányítási jogkörében "lefejezte" a horvát olajtársaság vezetését. A lap írása szerint mintegy 80 felsővezetőtől válik meg a cég, de az INA közölte, hogy a leépítés ennél sokkal kisebb mértékű, és mindenkinek biztosítanak munkát. Az újságnak név nélkül nyilatkozó egyik INA-vezető elismerte, hogy túl sokan vannak a cégnél, de szerinte a körülményekhez képest jók a társaság eredményei. Állítása szerint egy magyar alkalmazott törvénysértő módon, írásbeli indoklás nélkül vette át a munkáját. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy nincs oka panaszkodni a cégre.

Az MTI információja szerint az INA új vezetésében összesen 18 poszton volt változás. A lecserélt vezetők közül 15 továbbra is horvát, rajtuk kívül pedig három magyar vezető került újonnan a horvát olajtársaság vezetésébe.

A Mol június 10-én közölte, hogy átvette az INA működtetése feletti irányítást.

A részvényesi megállapodás horvát kormánnyal januárban aláírt módosítása alapján a Mol 5 főt delegál a kilenctagú bizottságba. Aznap megválasztották az új igazgatóságot és az ügyvezető igazgatókat is. A megállapodással lehetővé válik, hogy a Mol Csoport beszámolójában 2009. június 30-tól teljes körűen konszolidálják az INA-t, olvasható a magyar vállalat tájékoztatásában.

MTI/InfoRádió
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek