kapubanner for mobile

A munkahelyi lojalitás ára

A dolgozók többsége büszke jelenlegi munkahelyére, pozitív érzéseiket táplálja, hogy tízből nyolcan kötődnek munkatársaikhoz. A munkavállalók felének lojalitása azonban meginogna, ha máshonnan 20 százalékkal jobb anyagi ajánlatot kapna - derül ki a Szonda Ipsos közvélemény-kutatásából, amelyet a Világgazdaság idéz.

images

A munkavállalók 72 százaléka erőteljesen azonosul cégével, elmondásuk szerint büszkélkedni is szoktak ezzel. A munkanélküliségtől való félelem megszépítheti a körülményeket, elfogadóbbá teheti az embereket vállalatuk iránt, de az ilyen normakövető gondolkodásnál is többet jelenthetnek a kollégák.

Az aktív dolgozók 34 százaléka ugyanis szorosan kötődik munkatársaihoz, s további 54 százaléknak sem közömbös, hogy kikkel tölt együtt napi 8-10 órát. Mindössze 12 százaléknyian érzik úgy, hogy kollégáikkal legfeljebb a munka köti össze.

A felmérés szerint azonban bármennyire erős is az elköteleződés a munkahely és kollégák irányában, ha máshol magasabb fizetést ajánlanának, akkor sokan elgondolkoznának azon, hogy maradjanak-e jelenlegi munkahelyükön.

Míg a tíz százalékkal nagyobb bér ígérete főképpen a fiatalokat ingatja meg, a 20 százalékkal nagyobb bérajánlaton már valamennyi korosztály elgondolkozna: a harmincas-negyvenes éveikben járók fele, az 50 felettiek 43 százaléka távozna mostani munkahelyéről, ha ennyivel nagyobb bért kapna máshol.

Világgazdaság
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek