kapubanner for mobile

A munkáltatóknak kell majd gyűjteniük a gyerekkedvezmény adatait

A munkáltatóknak több munkát ad majd az egyszerűbb szja-bevallás - írja a Világgazdaság az adózás rendjéről szóló törvény tervezett módosításaira hivatkozva.

Az adózás rendjéről szóló törvény tervezett változásai között szerepel az adónyilatkozat és a bevallási ajánlat bevezetése, valamint a munkáltatók új feladata is: gyerekkedvezmény adatainak gyűjtése - adja hírül a Világgazdaság.

Tudniillik a bevallási ajánlatban a NAV elküldi az általa látottakból elküldött adatokat, ennek elfogadása helyettesíti az adóbevallást.

Ehhez azonban a hivatalnak rendelkeznie kell a kedvezményekkel kapcsolatos adatokról is. A Világgazdaság úgy tudja, ez a gyermekkedvezmények esetén elég bonyolult. A munkáltatónak le kell jelentenie a NAV-nak, hogy ki milyen gyermekkedvezményt vett igénybe, és ezért a házastársak nevét és adóazonosító jelét is el kell majd kérnie az összes dolgozótól. Továbbá be kell gyűjtenie a dolgozóktól a nyilatkozatot a kedvezmény megosztásáról is. Ez nem kevés többletadminisztrációt jelent majd - írja a lap.


Világgazdaság
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
6,1 millió vezető felkészületlen: ki gondoskodik a mentális jólétről?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk

Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk

Rendkívüli bejelentés: Magyar Péter a NAV-nak adna új, erős jogköröket

Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk