A munkavállaló is veszélyt jelenthet a céges adatokra

A vállalatvezetőknek szembesülniük kell azzal, hogy kollégáik ugyanakkora veszélyforrást jelentenek a bizalmas vállalati információkra, mint a külső adattolvajok, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.

Az ellopott céges adatok - pénzügyi adatok, ügyfél-adatbázisok -komoly kárt okoznak minden vállalatnak, bármelyik iparágban tevékenykedjenek. A válság tovább rontotta a jelenlegi helyzetet, hiszen sok munkavállaló érzi bizonytalannak a munkáját, ami növekvő kísértést jelent az adatokkal való visszaélésre.

A Symantec és a Ponemon Institute által tavaly az Egyesült Államokban végzett felmérés szerint a közel ezer munkahelyet váltó vagy elvesztő munkavállaló 67 százaléka használta fel korábbi munkahelye fontos, bizalmas információit, anyagait arra, hogy új vállalatánál megerősítse pozícióját. A vállalatok sokszor figyelmetlenek: a felmérés szerint a munkavállalók negyede még az után is rendelkezett hozzáféréssel a céges hálózathoz vagy a levelezéshez, hogy már elhagyta a vállalatot.

Az adatbiztonsági megoldásokkal foglalkozó magyar CDSYS az adatszivárgás okozta veszélyekre hívja fel a vállalatok figyelmét. "Piaci tapasztalatunk alapján kijelenthetjük, hogy a hazai vállalatok is felkészületlenül várják az ilyen típusú támadásokat " - nyilatkozta Egerszegi Krisztián, a CDSYS ügyvezető igazgatója.

"A magyar cégek sem fordítanak kellő figyelmet adataik megvédésére. Nem egyszer találkoztunk olyan esettel, hogy a munkavállalók saját vállalati email címükről továbbították a bizalmas adatokat saját külső címre, illetve a konkurencia részére" - folytatta az ügyvezető igazgató.

A felmérés szerint jogtalanul elvitt adatok közül kevesebb volt a pénzügyi adat és forráskód, viszont a szoftverek, dolgozói és felhasználói információk, valamint az email-listák igen népszerűek voltak. A bizalmas adatok eltulajdonításának rengeteg módja létezik. "A modern technológiának köszönhetően a ma használt telefonok és zenelejátszók memóriakapacitása akár az egész vállalati adatbázis lementésére alkalmas, de a régi, bevált módszerek (CD/DVD-re másolás, nyomtatás) is gyakoriak" - mondta Egerszegi Krisztián.

Érdemes ezzel a problémával szembenézni, hiszen a vállalatvezetők kisebb informatikai fejlesztésekkel és ráfordítással milliós kártól menthetik meg vállalatukat, hívják fel a figyelmet közleményükben.
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Gulyás Gergely: heteken belül megkapják 150 ezer forintos juttatásukat a pedagógusok

Heteken belül elutalják a tanároknak azt a 150 ezer forintos juttatást, amiről az e heti kormányülésen született döntés - közölte a csütörtöki... Teljes cikk

Ennyi személyi kölcsönre elég a magyar átlagfizetés

Egy friss számítás szerint az átlagkereset mellett akár egy 15 millió forintos személyi kölcsön törlesztése is vállalható lehet, de csak... Teljes cikk

Kutatás: ezek a leggazdagabb és a legszegényebb európai országok

A leggazdagabb és a legszegényebb országok közötti különbség Európán belül több mint hússzoros, az EU-n belül pedig több mint tízszeres. Teljes cikk