A NAV szerint célszerű mielőbb nyilatkozni az szja-kedvezményekről

A 25 év alatti fiataloknak továbbra is jár az adóalap-kedvezmény - hívat fel a figyelmet az adóhatóság.

Akinek valamilyen kedvezmény jár a személyi jövedelemadóból, annak érdemes már januárban kitöltenie az adóelőleg-nyilatkozatot, hogy a munkáltatója, kifizetője már a januári fizetésénél figyelembe vegye a kedvezményeket - mutatott rá a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden kiadott közleményében. Megjegyezték, hogy a legegyszerűbb megoldás online módon benyújtani a nyilatkozatot a NAV honlapjáról elérhető Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazással (ONYA), amit KAÜ-azonosítással (belépés az Ügyfélkapun) lehet elérni. Az új nyilatkozatban a webes felület a NAV által ismert adatokat kitölti, a NAV pedig automatikusan továbbítja a megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek az online beküldött dokumentumot - tették hozzá.

Jelezték, hogy továbbra is ki lehet tölteni a nyilatkozatot papíron, amit aláírva, két példányban személyesen kell átadni a munkáltatónak. A NAV honlapján elérhető nyilatkozatminták és kitöltési útmutatók segíthetnek ennek a kitöltésében. Az adóhivatal arra is kitért, hogy továbbra is adóalap-kedvezmény jár a 25 év alatti fiataloknak, akiknek nem kell személyi jövedelemadót fizetniük az összevont adóalapba tartozó jövedelmeik után a kedvezmény havi összegéig, ami idén 499 952 forint. A lehetőség havi 74 993 forint adómegtakarítást jelenthet. Nyilatkozni nem kell róla, mert a munkáltató automatikusan figyelembe veszi ezt a kedvezményt.

Az újdonságok közül kiemelték, hogy a tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermek után a családi kedvezmény összege 66 670 forinttal emelkedik havonta. Azzal folytatták, hogy a 30 év alatti anyák kedvezményének összege havonta legfeljebb 499 952 forint, ami 74 993 forint havi adómegtakarítást jelenthet. Ezzel a lehetőséggel az a 25. életévét betöltött, de 30 év alatti anya élhet, akinek a gyereke idén január 1. után születik vagy 2023 eleje után történik meg az örökbefogadás, de kedvezményezettek azok a kismamák is, akik terhességük 91. napját idén január 1. után töltik - fejtették ki.

A személyi kedvezmény mértéke a minimálbér emelkedéséhez igazodva idén 77 300 forint, ami a gyakorlatban havi 11 595 forint adómegtakarítást jelent. A korábbi személyijövedelemadó-kedvezmények mindegyike - négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye, első házasok kedvezménye, gyermekek után járó családi kedvezmény, személyi kedvezmény - továbbra is érvényesíthető, jogosultsági feltételeik nem változtak - olvasható a NAV közleményében.

 

MTI

  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Itt a NAV friss feketelistája, ők nem jelentették be dolgozóikat

A NAV ismét közzétette azt is, hogy kik azok az adózok, akik nem felelnek meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének. Teljes cikk

Egymillió forintot bukhat, aki ezt nem igényli munkáltatójánál - Már csak pár nap maradt

Keddig jelenthetik be munkáltatójuknál az igényüket azok, akik már meglévő hitelükhöz kapcsolódóan használnák fel a januártól elérhető... Teljes cikk

NAV: könnyítésre számíthatnak az egyéni vállalkozók

Könnyítést hoz az új év az egyéni vállalkozóknak, még az esztendő elején megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete -... Teljes cikk