kapubanner for mobile

"A népszavazás intézménye nem működhet a jövőben"

A Liga Szakszervezetek véleménye szerint "elhunyt" a népszavazás intézménye az Alkotmánybíróság hétfői döntése alapján - írja az MTI nyomán a Népszabadság.

Az érdekképviselet az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írta: az Alkotmánybíróság hétfőn úgy határozott, hogy a LIGA Szakszervezetek népszavazásra bocsátandó kérdése, miszerint "Egyetért-e Ön azzal, hogy az öregségi nyugdíjkorhatár ne haladhassa meg a 62 évet?" - túl bonyolult és összetett ahhoz, hogy átlag állampolgár megértse.

A LIGA álláspontja szerint ilyen követelményrendszer nem következik sem az Alkotmányból, sem a népszavazásról szóló törvényből, ami nem véletlen, hiszen nem lehet úgy megfogalmazni egy kérdést, hogy az egyszerre legyen rövid, egyértelmű, áttekinthető és eldöntendő, ugyanakkor részletesen kifejtett, a lehetséges társadalmi és pénzügyi hatásokat alternatíváiban feltáró és összegző.

"Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság ma kimondta, hogy a népszavazás intézménye nem működik és nem működhet a jövőben, hiszen a döntésre jogosult magyar nép sosem lesz képes megítélni, hogyan szeretne élni, miként szeretne dönteni" - olvasható a közleményben.

Népszabadság/MTI
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tanulmány: Az AI térnyerése a juttatások csökkentéséhez vezet?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Államokban a vállalatok több mint fele csökkenti a munkavállalói juttatásokat, hogy csökkentse az AI-val... Teljes cikk

Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV március második felében

A NAV munkatársai többek között a dolgozók bejelentését is vizsgálják. Teljes cikk

Már elérhetőek az szja-bevallási tervezetek!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén is több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét, a dokumentumot az... Teljes cikk