A pedagógus-béremelés és az E.ON-felvásárlás miatt módosítják a költségvetést
A pedagógus-életpályamodell bevezetése, az E.ON gázüzletágának állami felvásárlása és a takarékszövetkezeti integráció érdekében módosíthatja az idei költségvetést mai ülésén az Országgyűlés.
A Ház a reggel 9 órakor kezdődő napirend előtti felszólalásokat követően szavaz Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter előterjesztéséről, amely 71 milliárd forinttal növelné az idei költségvetés hiányát, ugyanakkor a tárcavezető szerint a deficit emiatt nem növekszik 3 százalék fölé.
A kabinet a büdzsé módosításában 32,5 milliárd forintot szán 160 ezer pedagógus béremelésére, a villamosművek rendelkezésre álló forrásai mellett pedig további 71 milliárd forintot biztosít az E.ON gázüzletágának állami felvásárlására. Varga Mihály javaslata emellett fedezetet nyújt az MFB tőkeemeléséhez is a takarékszövetkezetek egységesítése érdekében.
Az ülés további részében a következő hét év drogellenes stratégiáját kezdhetik tárgyalni a képviselők, majd folytathatják a tavalyi zárszámadás általános vitáját.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon