A rezidensszövetség továbbvinné az eddigi intézkedéseket
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Magyar Rezidens Szövetség elnöke szerint az orvosi elvándorlás megállítása érdekében folytatni és bővíteni kellene a Markusovszky-ösztöndíjat, és más területeket is be kellene vonni a hiányszakmák közé. Dénes Tamás utóbbira példaként a mellkassebészetet, valamint az érsebészetet említette.
Az egészségügyi szakdolgozók esetében viszont ellentétes a tendencia, míg 2012 első felében 300, addig az idén június végéig már 360 egészségügyi szakdolgozó kért külföldi munkavállaláshoz igazolást.
Az egészségügyi államtitkárság arra is kitért, hogy az elvándorlás a 35 év alatti orvosok és a rezidensek körében csökkent jelentősen. "Ez minden valószínűség szerint a Markusovszky Lajos ösztöndíjprogramnak, a hiányszakmák után járó többletpénznek és a fokozatos bérkiegészítésnek köszönhető" - tették hozzá.
A rezidensszövetség elnöke is a pótlékokkal, valamint a Markusovszky-ösztöndíjprogrammal magyarázta a 35 év alattiak elvándorlási kedvének csökkenését. Dénes Tamás kiemelte: ez az eredmény egyértelmű üzenet arra, hogy a ezeket a programokat folytatni kell, és forrást kell biztosítania az egészségügy finanszírozására.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?