A street food ételek trendi csomagolása
Az emberek imádják a street food ételeket, és az ételszállítás az utóbbi években ugrásszerűen növekedett. Míg régen csupán a hurka-kolbász, a lángos, a hamburger és a hot-dog volt az elérhető utcai ételkínálat hazánkban, addigra ma már a világ összes íze beköltözött hozzánk, és számtalan ország konyhai remekét kóstolhatjuk meg, bármerre is járunk.
Ahhoz, hogy ezeket az ételeket el tudjuk fogyasztani, megfelelő csomagolásra van szükség és a csomagolóipar sem maradt ki ebből a fejlődésből.
A klasszikus és az innovatív csomagolások
Az indepack.hu street food tálcái, hamburgertálcái ötvözik a tradíciót és az innovációt, ugyanis a hagyományos műanyag csomagolóanyagok mellett megannyi új és trendi csomagolást találhatunk köztük. Szükség is van erre, hiszen egyrészt a környezetvédelmi szempontok, másrészt pedig a divat igencsak meghatározza, hogy miből szeretjük elfogyasztani a street food ételeket.
A csomagolás majdnem ugyanolyan fontos, mint az étel!
Nem mindegy, hogy mibe csomagolunk? Nem bizony! A cél ugyanis az, hogy a vendégnek úgy adjuk át az ételt, hogy az gusztusos, étvágygerjesztő legyen, azonban a funkció is fontos. A csomagolás során ugyanis törekedni kell arra is, hogy a vásárlónak tiszta maradjon a keze
Ma az egyik legtrendibb csomagolóanyag a papír, és a tésztásdobozok, hamburgerdobozok már olyan technológiával készülnek, hogy ez a csomagolás egyáltalán nem ázik át. A papírt ugyanis egy vékony víz- és zsírálló réteggel vonják be, így vannak olyan papírtermékek, amelyek még levesek csomagolására is alkalmasak.
A street food csomagolások
A legkelendőbb street food étel kétségkívül a hamburger, valamint a sült krumpli. A hamburger ideális csomagolása a papírdoboz, ami nem nyomja össze az ételt, a helyben fogyasztott hamburgernek pedig a hamburgertálca a megfelelő csomagolás, melyet négyzet, de akár modern, trapéz formában is meg lehet vásárolni.
Ezek a termékek hullámkartonból készülnek, és javasolt őket logóztatni is. Érdemes tálcapapírt is használni, hiszen ez nem engedi elázni a tálcát a lecsöpögő zsír és szósz által.
Ha hagymakarikát, sült krumplit, minifánkot, palacsintát tálalsz, akkor ehhez a street food csónak remek választás, mivel ez alkalmas bármilyen darabos étel kitálalására. A street food csónak nem fog átázni, mivel PE réteg védi a papírt.
A sült krumplit, sült gesztenyét tasakba is teheted, ami kraft színű, lebomló alapanyagú és zsírzáró réteggel is rendelkezik. Praktikus az a változat, amin szósztartó is van.
A wrapnak, gyrosnak, pitának, snacknek a wrapos zacskó az ideális csomagolása. Nagyon vagány a bambuszcsónak, ami szintén egy környezetbarát street food csomagolás, és szinte bármilyen ételnek megfelelő, akár sült krumplit, minifánkot is rakhatsz bele.
A street food ételek nagyon népszerűek, és a modern és divatos csomagolásnak köszönhetően esztétikusan és környezetbarát módon is elfogyaszthatóak. Ezek a csomagolóanyagok nem szennyezik a környezetet, fenntarthatóak, védik a Földet, hiszen használat után környezetbarát módon lebomlanak.
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon