A szakszervezeti szövetség az Mt. módosítását kezdeményezi
Bármilyen összetételű kormány is alakul az április 6-ai országgyűlési választás után, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSZSZ) kezdeményezni fogja a Munka törvénykönyve módosítását – közölte a szerveződés elnöke pénteken Mátészalkán, egy munkavállalói fórum előtt tartott sajtótájékoztatón.
Az MSZSZ vezető tisztségviselője hangsúlyozta, hogy a felülvizsgálat kezdeményezése mögött a decemberben létrejött szerveződés 62 tagszervezetének 250 ezer aktív, valamint több ezer nyugdíjas és tanuló tagja áll.
Nemrég alakultak, de máris nagyon erősek
Pataky Péter a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ), a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) és az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) által létrehozott új szervezettel kapcsolatban kifejtette, hogy azt hatékonyabban, a meglévő erőforrásokat ésszerűbben felhasználva akarják működtetni.
Hozzátette: reményeik szerint az egyesüléssel olyan érdekvédelmi szerveződés jött létre, amely megkerülhetetlen a munkavállalói kérdésekben és amelynek nem lehet figyelmen kívül hagyni a véleményét a jövőben.
A szakszervezeti vezető szerint az egyesülés óta eltelt rövid idő alatt máris olyan erős együttműködés alakult ki a 62 tagszervezet között, amire a legutóbbi húsz évben nem volt példa.
Ennek bizonyítására megemlítette, hogy a köz-, illetve a szociális szférában megalakult demonstrációs és sztrájkbizottság béremelési követelése mögé „egy emberként” sorakoztak fel. A bányászok legutóbbi budapesti tüntetésén is sok, a szövetséghez tartozó pedagógus, köztisztviselő, közlekedési dolgozó, vagy a kulturális ágazatban tevékenykedő vett részt, mert egyöntetű a vélemény, hogy összefogva, közösen többet lehet és kell elérni – hangoztatta Pataky Péter.
Az MSZSZ elnöke, aki az MSZOSZ vezetője is, beszélt még arról, hogy a tagság részéről nagy a várakozás a szakszervezeti szövetséggel szemben. Abban bíznak, hogy a szerveződés elősegíti a munkavállalók élet- és munkakörülményeinek további javítását, a megfelelő munkahelyi kollektív szerződések létrehozását, a bértárgyalásokon a tisztességes jövedelem kiharcolását, s emellett megkülönböztetett szolgáltatásokat nyújt majd a tagjainak és ellátja őket megfelelő információkkal a felmerülő munkahelyi viták rendezéséhez.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és... Teljes cikk
- Miért fáradtabbak a nők 35 felett? A válasz nem az alváshiány 3 napja
- A mesterséges intelligencia szerepe a teljesítményalapú bérezésben 6 napja
- Visszatérhetnek a külföldön dolgozó magyarok? 1 hete
- Magyar Péter: még idén érkezik a nyugdíjemelés és megduplázzák a családi pótlékot 1 hete
- Gimnáziumok vezetői írtak levelet Magyar Péternek az oktatási miniszterjelölt kapcsán 1 hete
- Bejelentették az új kormány hét miniszterét 1 hete
- Homokra épült reformok és a lobbitevékenység csapdája – munkajog 2026 1 hete
- Magyar Péter csökkentené a miniszterelnöki fizetést – közben 12 milliós végkielégítéssel távoznak képviselők 2 hete
- Szankcionálna munkáltatóként? Így tegye jogszerűen 2 hete
- Donald Trump Magyar Péterről: az új ember jó munkát fog végezni 2 hete
- Uniós források feltételekkel: mi kell a kifizetésekhez? 2 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?