A szerb vállalatok egyötöde fizeti rendszeresen a havi béreket
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatEgyre több azon szerbiai vállalatok száma, amelyek késnek a munkások béreinek, illetve az azok után fizetendő adók és járulékok befizetésével - közölte Dragoljub Rajić, a Szerbiai Munkaadók Uniójának képviselője az ATV értesülései szerint.
Adatokkal is alátámasztva hozzátette, hogy a bejegyzett gazdasági társaságoknak csak a 26,25 százaléka fizeti rendszeresen ezeket az illetékeket, a cégek nagyjából fele pedig kevesebb mint két hónapot késik a befizetéssel.
Az unió egy 412 kis- közép- és nagyvállalkozásból, és 226 vállalkozóból álló mintán végzett vizsgálatot, amelyből az derült ki, hogy 14 százalékuk az adókat és járulékokat legfeljebb 15 napos késéssel fizeti be, 10 százalékuk pedig nagyjából egy hónapot késik.
Rajić elmondta, a statisztikai adatok tanulsága szerint a vállalatok először az állam iránti kötelezettségeiknek tesznek eleget, hogy elkerüljék a felügyelőségek által kirótt büntetéseket, majd ezt követően gyűjtik össze a pénzt a munkások havi jövedelmeinek kifizetésére.
magyarszo.com/ATV

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?