kapubanner for mobile

A tudás "áramában": villannyal javított tanulás

Árammal, mármint az agy egy bizonyos területének gyengeáramú aktiválásával jobban, gyorsabban lehet tanulni - állítják oxfordi kutatók.

Az "áramvonalas" fejkötő két helyen tapad a fejhez: a jobb szem és a bal fül fölött. Mindössze 1-2 ezred amper áramot kap a kísérleti alany, és a módszer révén 10 százalékkal gyorsabban képes megtanulni dolgokat. Fontos, hogy az áram a megfelelő irányban áramoljon, ugyanis fordítva visszafele "sülhet el" a dolog: az áram nemcsak, hogy nem élénkíti az agyat, hanem egyenesen tompítja és emiatt még lassítja is a tanulás tempóját.

A módszer tesztelésekor a kísérleti alanyoknak gombok sorát kellett nyomkodniuk előírt sorrendben, mintha zongora billentyűin játszanának hangok meghatározott sorozatát. Egyértelműen kiderült, hogy az áramvonalasított alanyok gyorsabban meg tudták jegyezni a helyes sorrendet. Viszont egyelőre csak az úgynevezett izommemóriát "edzi" az áramos módszer, a mozdulatsor-emlékezést segíti, így például zenészeknek kiváló. Okkal tételezhető fel azonban, hogy más területeken is erősítheti a nagyon gyenge áram a tanulás képességét, gyorsíthatja sebességét. A tudósok azt sem zárják ki, hogy agyvérzés sújtotta betegeknél is használható sérült agyterületeik rehabilitálására. Az áramos ösztökélés a befejezésétől számítva még fél órán át hat.

A módszert kipróbálta a The Daily Telegraph című brit lap egy munkatársa, Nick Collins. Beszámolója szerint, miután rácsatolták az "áramvonalas" fejfedőt, először remegni kezdtek ujjai, tenyere izzadt, homloka szintén, de ez - mint megtudta - "jó", mert azt jelzi, hogy hat rá az áram. Collins, hogy tesztelje a metódust, maga elé tette a lap rejtvényrovatát, ám míg áram alatt volt, egy fia számot sem tudott beírni a "gyilkos szudokuba" - beszámolója szerint feltehetően azért, mert félt, hogy agya masszává silányul -, miután viszont lekerült róla a két villanytapasz, szinte megtáltosodott.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek