kapubanner for mobile

A vidéki újságíróknak is van már érdekképviselete

Jogerősen bejegyezték, így legitimmé vált és megkezdheti tagtoborzását a Vidéki Újságírók Magyarországi Egyesülete (VÚME) - tájékoztatta Tar Mihály, az új szervezet elnöke pénteken az MTI-t.

Mint kifejtette, több hónapos jogi procedúra után sikerült a bíróságon bejegyeztetni az újságírók és intézményi kommunikáció-felelősök új szakmai és érdekvédelmi szervezetét, amely 2009. szeptember 29-én alakult meg Siófokon tíz, az ország különböző településein dolgozó alapító taggal. A tagtoborzást csak most kezdhetik meg, de már sokan érdeklődtek, illetve jelezték belépési szándékukat - tette hozzá.

Tar Mihály szerint az újságírók jelentős része, főként a vidékiek igen kiszolgáltatottak és magukra vannak hagyva munkáltatóikkal szemben, amire a létező, budapesti központú újságírói szakszervezetek kevésbé érzékenyek, ezért volt szükség egy új érdekvédelmi szerveződésre.

Az egyesület elnöke úgy fogalmazott: a VÚME nemcsak a vidéki, hanem a fővárosi csatlakozók érdekeit is képviselni kívánja, neve - miszerint "vidéki" - a földrajzi kiterjedésre utal és egyfajta dacot jelez a "Pestország"-jelenséggel, vagyis a minden téren jellemző főváros-központúsággal szemben.

A VÚME nyitott, ahhoz bárki csatlakozhat, aki egyetért az alapszabályában foglaltakkal és tagfelvételi kérelmét az egyesület elfogadja. A szervezet olyan érdeklődők jelentkezésére számít, akik a sajtó valamely területén dolgoznak vagy ehhez megfelelő képesítéssel rendelkeznek, illetve kommunikációs munkatársak akár a köz-, akár a magánszférában. Tar Mihály közlése szerint az egyesület nem köti szakmai gyakorlathoz a felvételt, így kezdő, pályájuk elején álló fiatalok csatlakozását is elfogadja.

A civil egyesület a jövőben tagdíjakból, pályázati pénzekből és gazdasági tevékenységből - egyebek közt konferenciák szervezéséből - kívánja fenntartani magát.
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tanulmány: Az AI térnyerése a juttatások csökkentéséhez vezet?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Államokban a vállalatok több mint fele csökkenti a munkavállalói juttatásokat, hogy csökkentse az AI-val... Teljes cikk

Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV március második felében

A NAV munkatársai többek között a dolgozók bejelentését is vizsgálják. Teljes cikk

Már elérhetőek az szja-bevallási tervezetek!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén is több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét, a dokumentumot az... Teljes cikk