Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 13 éve

Áder János: Méltó helyre kell kerüljön a teljesítmény elismerése

Áder János államfőként kiemelt figyelmet szentel majd annak, hogy életünkben mindinkább polgárjogot nyerjen egymás sikereinek és teljesítményének elismerése, ragaszkodik az alkotmány által rá rótt jogok és kötelezettségek maradéktalan betartásához, és minden olyan kérdésben, amiben szükséges az egyeztetés, a parlamenti pártok véleményét is meghallgatja. Magyarország ötödik, szerdán megválasztott köztársasági elnöke az MTI-nek adott interjújában beszélt arról is, bár van szándék benne a közállapotok jobbítására, ez semmiképp sem jelenti azt, hogy bármilyen formában be akarna avatkozni a pártok, az Országgyűlés vagy a kormányzat felelősségi körébe tartozó munkába.

Áder János elmondta: váratlanul érte, amikor a korábbi államfő lemondása után őt jelölték köztársasági elnöknek, hiszen három éve az Európai Unió parlamentjében dolgozott, és a jövőjét is így tervezte. Nem kevés fejtörést okozott számára az olyan - elsősorban személyes - szempontoknak az átgondolása, mint gyermekei iskolai kötöttségei, uniós munkatársai sorsa, a megkezdett ügyek lezárása - sorolta.

Hozzátette: jól esett számára, hogy már a jelölés elfogadása előtt is rengeteg támogatást és biztatást kapott. Igaz, olyan is volt, aki azt gondolta, ilyen felkérés esetén tulajdonképpen mérlegelési lehetőségem sincs - folytatta, jelezve: őt ugyanakkor "más fából faragták", nem az a fajta ember, aki alapos megfontolás nélkül képes lenne igent mondani arra, hogy Magyarország köztársasági elnökévé jelöljék.

Azzal kapcsolatban, hogy szerdán a parlamentben, első elnöki beszédében miért a tiszteletet és a teljesítményt tartotta fontosnak hangsúlyozni, Áder János azt mondta: Brüsszelből hazatérve úgy látja, régi adósságunk, hogy a közgondolkodásban végre méltó helyre kerüljön a teljesítmény elismerése. Ezért is mondtam, hogy ha államfői megbízatásom öt éve alatt bármit is tehetek ezért, szívesen teszem - fogalmazott.

Szerinte a tisztességgel boldogulni akaró emberek, családok, vállalkozások becsülettel küzdenek nap mint nap, ez tartja meg az országot. Ezért is különös számára - fűzte hozzá -, hogy miért nem egymás teljesítményének elismerése és megbecsülése jelenti az egyik legfontosabb igazodási pontot. Hiszen ha a "mindennapok sokmilliónyi részteljesítményét a magyar embereket szorosan összekötő közösségi élményként sikerülne megélnünk, akkor mindannyian erősebbek lennénk, és még vitáinkat is értelmesebb keretekbe tudnánk szorítani" - érvelt.

Rámutatott: a mások teljesítménye iránti több tisztelet a saját teljesítményünk jobb megbecsülését eredményezné, ami áttételesen az ország versenyképességére is kihatna. Ha a teljesítményben követendő példát látnánk, akkor nyilván mások sikerei azoknak is önbizalmat és mintát adhatnának, akik keresik még a boldogulásuk útját - hívta fel a figyelmet.

Mint mondta, köztársasági elnökként egyedül ezért talán keveset tehet, de ha lesznek szövetségesei, már jóval többet. A maga részéről - hangsúlyozta - minden tisztességgel boldogulni akaró magyar embert éppúgy természetes szövetségesének tekint ebben, mint a médiát, a politikai pártokat, a kormányt, a civil szervezeteket, vagy az egyházakat, de ez nem jelenti azt, hogy bármilyen formában be akarna avatkozni a pártok, az Országgyűlés vagy a kormányzat felelősségi körébe tartozó munkába.

A pártpolitikusságát érintő ellenzéki kritikákkal összefüggésben úgy értékelte, közel negyedszázados - magyarországi és uniós - politikusi tapasztalata sokkal inkább segíti abban, hogy köztársasági elnöki megbízatását jól lássa el, mintsem hogy ez hátrányt jelentene. Úgy érvelt: magát az államfői tisztséget az alkotmány is politikai megbízatásként definiálja, ebből pedig logikusan következik, hogy egy politikai tisztséget politikus is betölthet. "És ha ez így van, az a politikus, akit felkérnek és megválasztanak erre a tisztségre, nem érkezhet a Holdról vagy a Marsról, csakis a magyar politikai élet erőteréből" - fűzte hozzá.

Államfői szerepfelfogása kapcsán Áder János rögzítette: az alaptörvény világosan körülírja az államfői megbízatás közjogi kereteit és meggyőződése, hogy a köztársasági elnök csak akkor nyújthat a politikai nemzet és a közjó szempontjából is méltányolható teljesítményt, ha maradéktalanul teljesíti azokat a jogokat és kötelezettségeket, amelyeket az alkotmány rá ró. "Az államfő a törvényesség őre, és ebben minden benne van. Esküm szövege is arra kötelez, hogy a jogszabályokat megtartsam és másokkal is megtartassam" - összegzett.

"Ha száz kifogástalan törvényt kapok az Országgyűléstől, mind a százat alá fogom írni. Ha pedig száz rosszat, hibásat, mind a százat vissza fogom küldeni" - tette egyértelművé, mit jelent majd ez a gyakorlatban.

Áder János nem zárja ki, hogy él majd országgyűlési felszólalási jogával, de - mondta -, azt majd az élet dönti el, lesz-e olyan kérdés, helyzet, politikai igény, hogy a köztársasági elnök megszólaljon. Valószínűleg Sólyom László sem tervezte el előre, hogy egyszer majd meg kell szólalnia, mint tette ezt az őszödi beszéddel kapcsolatban, de az élet kikényszerítette az elnöki állásfoglalást - hozott példát egyik elődjétől, hozzátéve, hogy az ilyen, szélsőséges helyzeteket leszámítva is lehetnek olyan kérdések, amelyekre az államfőnek érdemes ráirányítania a figyelmet, amelyeket érdemes a közbeszéd tárgyává tenni.

Arra a kérdésre, hogy tervez-e parlamenti pártokkal konzultációt, azt válaszolta: minden olyan kérdésben, amelyben szükségesnek tartja kikérni és meghallgatni a véleményüket, számítani fog rájuk, így a kiemelt jelentőségű személyi javaslatoknál is ezt a hagyományt folytatja.

Áder János beszélt arról is, tiszteli a korábbi elnököket, úgy véli, mindegyikőjüktől van mit tanulnia, ezért szándékában is áll minden elődjével személyesen is találkozni. Őszinte sajnálatát fejezte ki, hogy Mádl Ferenc néhai államfőt már nem kérheti meg arra, ossza meg vele elnöksége során szerzett személyes tapasztalatait, jelezve egyúttal: az általa megteremtett struktúrát tekinti követendő példának a Köztársasági Elnöki Hivatal felépítésében.

Egyelőre nem tudta megmondani, mikor költözik be az elnöki rezidenciába, amelyet a köztársasági elnök jogállásáról szóló törvény jelöl ki az államfő kötelező lakhelyéül. Jelezte, hogy a költözésig még sok más családi kérdés megoldása vár rájuk.

A V4-ek találkozójáról való távolmaradása kapcsán Áder János emlékeztetett arra, még nem Magyarország beiktatott köztársasági elnöke, még nincs alkotmányos lehetősége elnöki jogai gyakorlására, így az ország hivatalos képviseletére sincs módja május 10-éig, hivatalba lépése napjáig.

Geréb Ágnes kegyelmi kérvénye kapcsán azt mondta, felelőtlenségnek tartaná, ha beiktatása előtt véleményt formálna róla. A megválasztott köztársasági elnök az MTI-nek adott interjúja zárásaként beszélt arról is, nem lenne elégedett magával, ha gyermekei és felesége szemében államfőként helytállva épp családfőként vallana szégyent és gyerekkori szenvedélyéről, a horgászatról sem fog lemondani. "Számomra mindig megmaradnak azok a határok, amelyeket nem vagyok hajlandó átlépni csak azért, mert sorsom bármilyen fontos, felelősségteljes és tiszteletre méltó közjogi tisztségbe emelt" - rögzítette Áder János.
  • 2025.09.25recruiTECH BLUE konferencia A BLUE konferencia azoknak a kékgalléros toborzásban és foglalkoztatásban érintett HR vezetőknek, toborzási szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a céljaikért a munkaerőpiacon. Gyere el és tanuljuk, fejlődjünk közösen!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szuperszámítógép robbantja be a mesterséges intelligenciát Szegeden

A mesterséges intelligenciakutatásra specializált szuperszámítógépet adtak át kedden a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE). Palkovics László... Teljes cikk

Eltűnnek az olvasók, jönnek az elbocsátások – a Google AI-ja munkahelyek ezreit veszélyezteti

A Google mesterséges intelligencián alapuló új keresési funkciói alapjaiban forgatják fel a digitális médiapiacot – és már most munkahelyek... Teljes cikk

Magyar Péter: a kormány helyenként 30 százalékos fizetésemelést adott saját magának

Mára egyidejűleg több válság is sújtja Magyarországot a Fidesz hibájából. A Tisza Párt azonban szakmai válaszokat, valódi rendszerváltást és... Teljes cikk