Adó 1 százalék
Lassan újra itt az ideje az 1%-ok felajánlásának. Már megérkezett az ügyfélkapukra a NAV-tól a személyi jövedelemadó bevallásának tervezete. A bevallás benyújtásának és az adó megfizetésének határideje 2023.05.22. Ugyanakkor időben érdemes elgondolkodni arról, hogy mely civil kezdeményezéseknek szeretné felajánlani az adózó az összevont adóalapja után befizetett személyi jövedelemadó 1 százalékát.
Lista 2023
A személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásáról legkésőbb a május 22-i határidőig kell rendelkezni, de az adóbevallástól függetlenül is meg lehet tenni. Valójában 1+1%-ról rendelkezhet az adózó, hiszen az egyik 1 százalék egy szabadon választott civil kezdeményezésnek adható, azok közül, amelyek regisztrálva vannak a NAV honlapján, és amelyek jogosultak ennek a felajánlásnak a fogadására. A listát az adóhivatal folyamatosan frissíti, és a felajánláshoz szükséges minden információ, így a szervezetek adószáma, pontos neve és székhelye is megtalálható rajta.
A felajánlást legegyszerűbben az e-SZJA online felületen keresztül tehető meg, mert ebben az esetben a program automatikusan megvizsgálja, hogy az adott szervezet valóban jogosult-e a felajánlásra.
A második 1%-ot vallási közösségnek vagy a kiemelt költségvetési előirányzatra – ez 2023-ban is a Nemzeti Tehetségprogram - lehet felajánlani. Ezen közösségek, technikai számaik pedig itt érhetők el.
Amennyiben az adózó nem rendelkezik ügyfélkapus regisztrációval, a felajánlást akkor i megteheti, mert a nyomtatványkitöltő regisztráció nélkül is használható, utána pedig a dokumentumot kinyomtatva, papír alapon is eljuttatható, lezárt borítékban a NAV-hoz.
Ki, mennyit kapott?
Az adóhivatal azokról a szervezetekről is közöl listát, amelyek az előző adóévben 1%-os felajánlást kaptak. Ebből a dokumentumból az is kiderül, hogy mekkora összeget kapott az adott szervezet, és mindaz hány felajánlásból érkezett.
A NAV által közzétett adatok szerint, hogy 2022-ben 28.795 civil kedvezményezett részére 10.944.533.785 forintról rendelkeztek összesen az adózók, összesen 1,45 millióan. A felajánlott összeg évek óta nő, az előző évhez képest 2022-ben 428 millió forinttal, ugyanakkor a felajánlók száma 2017 óta folyamatos csökkenést mutat. Tavaly 15%-kal kevesebben rendelkeztek a civilek javára, öt év alatt pedig összesen negyedével csökkent a számuk. Az elektronikus adóbevallás 2017-es bevezetése óta több mint félmillió 1% felajánló tűnt el a rendszerből: míg 2016-ban 2,15 millióan rendelkeztek, addig 2022-ben mindössze 1,44 millió ember gondolta úgy, hogy szeretné meghatározni, kit támogat ezzel a lehetőséggel, derül ki a Bátor Tábor Alapítvány elemzéséből. Melyből az is kiolvasható, hogy az összeg növekedése nagyrészt a bérek emelkedésének köszönhető, ugyanakkor a támogatók csökkenő számának oka nagyrészt, hogy az emberek elfeledkeznek a felajánlásról, vagy más készíti helyettük a bevallást vagy nem is tudnak a lehetőségről. Közel 10 milliárd forint sorsáról nem döntött 2022-ben az adózók körülbelül fele. Az átlagos felajánlás összege 7500 forint volt tavaly.
A legnagyobb összeget 2022-ben az Országos Mentőszolgálat Alapítvány kapta 266.351.913 forintot, amelyet 35 994 adózó ajánlott fel.
A lista következő helyein elsősorban gyermekek segítésével vagy gyógyításával foglalkozó szervezetek szerepelnek:
• Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány - 207.410.251 Ft. (24 848 adózótól)
• Bátor Tábor Alapítvány - 145.177.425 Ft (17 661 adózó)
• Bethesda Kórház Alapítvány - 131.724.593 Ft (15 923 adózó)
• Szent Márton Gyermek Mentőszolgálat Közhasznú Alapítvány – 103.351.358 Ft (14 680 adózótól)
• Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány - 83.670.863 Ft (12 959 adózó)
2022-ben a száz legtámogatott civil szervezet közül a legtöbb pénzt a gyermekgyógyítással foglalkozó alapítványok kapták, összesen 1,26 milliárd forintot. Majd utánuk következnek 1,12 milliárd forinttal az állat-és természetvédelemmel foglalkozó alapítványok, aztán az általános gyógyítással - (415 millió forint), a rászorulók segítésével foglalkozó alapítványok (389 millió forint), majd a média és civil szférába tartozók (198 millió forint), írta összefoglalójában az Átlátszó.
Elszámolása
A szervezeteknek a számukra kiutalt 1%-os összeggel el kell számolniuk. mivel a pénz költségvetési támogatásnak minősül, ezért a NAV a költés minden fázisát ellenőrizheti, azért a szervezeteknek naprakész elszámolással kell rendelkezniük, hívja fel a figyelmet a nonprofit.hu. Ugyanis a jogosulatlanul felhasznált vagy fel nem használt – az 1 százalékból fennmaradó összeget vissza kell utalni. A civil szervezeteknek közétételi kötelezettségük van az összeg felhasználásáról a saját honlapjukon is, azon túlmenően, hogy a NAV-nak is be kell nyújtaniuk erről dokumentumot. Így az adózók is tájékozódhatnak a felajánlásuk felhasználásáról.
- 2025.02.28Vezetői Best Practice Fórum - Digitális transzformáció és az AGILE A Fórum célja: A Fórum célja a jó vezetői gyakorlatok és tapasztalatok megosztása, illetve a hazai vezetési kultúra fejlesztése.
Részletek
Jegyek
- 2025.03.11Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Szervező: BME
Részletek
Jegyek
- 2025.03.18Óbudai Egyetem Állásbörze A személyes találkozás az potenciális jelentkezőkkel az állásbörzén az egyik leghatékonyabban módszer, hiszen amíg egy önéletrajz csupán „vázlatos” formában nyújt a jelentkezőről képet, addig a személyes találkozás és beszélgetés által sokkal jobban bizonyíthatnak is a szakmai felkészültséggel kapcsolatban.
Részletek
Jegyek
- 2025.03.27 recruiTECH konferencia A recruiTECH elsősorban HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding specialistáknak és learning & development szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a toborzási céljaikért a munkaerőpiacon, akik keresik az új megoldásokat, melyek segítségével hatékonyabbá tehetik vállalatuk tevékenységét.
Részletek
Jegyek
A területi közigazgatási kormánytisztviselők bérének megduplázását követeli a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati... Teljes cikk
A légitársaság február 15-én tartja nyílt napját. Teljes cikk
Az adóhatóság a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listáját is közzétette. Teljes cikk
- A katari futball vébére is közvetített hostesseket - top 10-ben a Book4Hostess Kft. 3 hónapja
- Magánélet, jó hangulat, támogató közeg - ezek Magyarország legvonzóbb munkahelyei 3 hónapja
- Nyolc magyar egyetem is helyet kapott a Sanghaj-listán 3 hónapja
- Akadálypálya vár januártól a könyvelőkre az Ügyfélkapu+ megújulása miatt 3 hónapja
- A felhatalmazás felelősséggel jár - Tóth Zsuzsa, a Magyar Telekom Chief People Officere 5 hónapja
- Így teljesítettek a tréningcégek 2023-ban 6 hónapja
- Egyre többen intézik online az adóbevallásukat 7 hónapja
- Egy civil szervezet működésében is sokat segíthet egy korszerű CRM rendszer 7 hónapja
- Szijjártó Péter a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet főigazgatójával tárgyalt 9 hónapja
- NAV: éjfélkor jár le az szja-bevallási határidő 10 hónapja
- NAV: a személyi jövedelemadó-bevallási tervezetet érdemes május 21-e előtt átnézni 10 hónapja