28 cikk a(z) 1 százalék címkével:

Ezek a szervezetek kapták idén a legtöbb 1 százalékot

1 éve 2019-ben 1,69 millió magánszemély döntött úgy, hogy valamilyen civil szervezethez juttatja el adójának felajánlható egy százalékát. Ez 100 ezer fővel kevesebb, mint az előző évben- írja a 24.hu Teljes cikk...


Ma éjfélkor lejár az adóbevallás elkészítésének határideje

1 éve Hétfő éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet. A NAV által készített szja-bevallási tervezetet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni legegyszerűbben az ügyfélkapun keresztül lehet - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Teljes cikk...


Minden második ember rendelkezik adója 1+1 százalékáról

1 éve Tavaly 32 milliárd elvi keretből 14,5 milliárdot ajánlottak fel az adózók valamilyen célra, a legtöbbet gyerekek és beteg emberek gyógyításával foglalkozó szervezetek, valamint állatmenhelyek kapják - írja az MTI. Teljes cikk...


A NAV honlapján lehet megnézni kinek adható 1+1 százalék

1 éve A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján közzétette azoknak a civil szervezeteknek az adószámát, valamint az egyházak és a Nemzeti Tehetség Program technikai számát, amelyekre érvényes felajánlás tehető. A legtöbben gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják adójuk 1+1 százalékát - közölte az adóhivatal csütörtökön az MTI-vel. Teljes cikk...


Május 20-áig lehet nyilatkozni az adó egy százalékáról

1 éve Tavaly összesen 32 milliárd forintot ajánlhattak volna fel személyi jövedelmadójukból (szja) az adófizetők az egyházaknak, civil szervezeteknek, illetve a Nemzeti tehetségprogramra, végül ebből 14,5 milliárd forintról nyilatkoztak - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a nyomtatott Magyar Nemzetnek. Teljes cikk...


Hogyan lehet felajánlani az adó 1 százalékot?

1 éve 2019-ben is lehetőség van rá, hogy rendelkezzen az összevont adóalap után befizetett személyi jövedelemadója 1 1 százalékáról. Ezt 2019. május 20-ig teheti meg - írja az ado1szazalek.com oldal. Teljes cikk...


Plázákban nyújtanak segítséget a NAV szakemberei az szja-bevalláshoz

1 éve Az szja-bevallás benyújtási határidejéig országszerte több plázában és hipermarketben is várják az ügyfeleket a NAV munkatársai, akik az szja-bevallással kapcsolatos teendőkben segítenek - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-t. Teljes cikk...


Május 22-én éjfélig lehet nyilatkozni az adó 1+1 százalékáról

2 éve Május 22-én éjfélig lehet nyilatkozni az egyházaknak, a Nemzeti Tehetség Programnak és a civil szervezeteknek felajánlható 1+1 százalékokról - írja az MTI. Teljes cikk...


Csodalámpa Alapítvány, ahol megvalósulnak a gyermekálmok

2 éve Együtt csodákra lehetünk képesek, amikor a lehetetlennek tűnő kívánságok megvalósításával egy-egy beteg gyermek életébe örömet, mosolyt varázsolunk. A Csodalámpa Alapítvány működése 15 éve alatt már a 3300. csodát is megélték vele olyan gyerekek, akik életveszélyes betegséggel küzdenek. Amikor a szülők már nem tudnak többet adni, a mosoly is eltűnik a családtagok arcáról, a gyerekeknek a kívánságuk teljesülésével egy különleges lelki támogatásként olyan élményben lehet részük, amely megerősíti az önmagukba és a gyógyulásukba vetett hitüket. Teljes cikk...


7 kockázat, amire adóbevalláskor érdemes figyelni

2 éve Sok százezren hagyják a határidő előtti utolsó napokra személyijövedelemadó-bevallásuk elkészítését, melyben nagy segítség lehet az utóbbi idők legnagyobb adóhatósági vívmánya, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által készített bevallási tervezet. Sokak számára azonban a bevallási tervezet automatikus elfogadása inkább kockázatot, mint segítséget jelent. A PwC Magyarország ezért összegyűjtötte, mire érdemes figyelni az idei személyijövedelemadó-bevallások kapcsán. Teljes cikk...


Az 1+1 százalékáról idén is május 22-ig lehet rendelkezni

2 éve A személyi jövedelemadó 1+1 százalékáról idén is május 22-ig lehet rendelkezni, szja-bevallási formától függetlenül. Az erről szóló nyilatkozat elektronikusan, papíron vagy személyesen is benyújtható a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) a bevallás részeként vagy önálló nyilatkozatként a "17EGYSZA" lapon - írja az MTI. Teljes cikk...


Amit az 1 százalékról tudni kell

3 éve A személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján a magánszemélyek a jövedelemadójuk 1+1 százalékáról rendelkezhetnek, amit civil szervezeteknek, az egyháznak vagy a Nemzeti Tehetség Programnak ajánlhatnak fel. Ha valaki nem rendelkezik az egy százalékáról, az a költségvetésben marad - írja az ado1szazalek.com oldal. Teljes cikk...


Ma kérhető utoljára az szja-tervezet postázása

3 éve Az ügyfélkapuval nem rendelkező adózók 2018. március 19-én kérhetik utoljára a szja-bevallás tervezet postázását levélben, sms-ben vagy a NAV honlapján elérhető űrlapon, telefonon, valamint az ügyfélszolgálatokon - írja az MTI. Teljes cikk...


Az szja 1+1 százalékának felajánlási lehetőségére hívja fel a figyelmet az Emmi

3 éve A személyi jövedelemadó (szja) 1+1 százalékáról való rendelkezési lehetőség fontosságára hívja fel a figyelmet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), ugyanis a múlt évben csökkentek a civil szervezeteknek és az egyházaknak szánt felajánlások - írja az MTI. Teljes cikk...


Az egyéni vállalkozóknak február 26-áig kell az szja-t bevallani

3 éve Az egyéni vállalkozóknak a személyi jövedelemadó (szja) bevallásukat idén február 26-áig kell eljuttatniuk a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV), az 1+1 százalék felajánlásról május 22-éig dönthetnek - írja az MTI. Teljes cikk...


Ma még munkáltatójának is leadhatja az 1 százalékról szóló nyilatkozatot

3 éve Az idén május 22-éig lehet dönteni a személyi jövedelemadó 1+1 százalékáról. Mintegy 660 ezer magánszemély szerdán még leadhatja rendelkező nyilatkozatait a munkáltatójának is - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára. Teljes cikk...


Havonta egy Big Mac menü ára - ennyit adakozunk

3 éve Az 1% adomány sok civil szervezetnek létfontosságú, bevételüknek jelentős hányadát képezi. Azoknak a felajánlása könnyen elvész, akik nem maguknak készítik az adóbevallást, mert erről külön kell rendelkezniük. Szakembereket kérdeztünk arról, hogy mekkora a jelentősége az 1%-nak, a 20 évvel ezelőtti bevezetéstől milyen utat tett meg ez az adományozási forma, illetve mi várható a jövőben, milyen tendenciák figyelhetők meg. Teljes cikk...


1% felajánlókat veszíthetnek el a civil szervezetek az új adóbevallás miatt

4 éve Civil szervezetek bukhatnak sokat az adóbevallás új formáján. Az eddiginél jóval könnyebb lesz elfeledkezni az 1 százalékok felajánlásáról. Tállai András, a NAV elnöke azt mondta: továbbra sincs akadálya annak, hogy az adózók rendelkezzenek az adó 1+1 százalékáról a bevallástól függetlenül - írta a hvg.hu. Teljes cikk...


Ezt tanítja a Bátor Tábor

4 éve „Hogy mit mesélek majd a barátaimnak, ha hazamentem a Bátor Táborból? Azt, hogy megváltozott az életem.” Ilyen egyszerűen foglalta össze egy táborozó, hogy mi történt vele a Hatvanban töltött egy hét alatt. Teljes cikk...


Csak az adózók fele rendelkezik az 1 százalékról

4 éve A személyi jövedelemadót (szja) fizető mintegy négy és félmillió állampolgárnak nagyjából csak a fele ajánlja fel adójának egy százalékát, pedig ez a pénz leggyakrabban a rászorulók támogatását, a gyermekek fejlődését, gyógyítását és állatmenhelyek működését szolgálja - hívja fel a figyelmet a NAV keddi közleménye. Teljes cikk...