Adó a végkielégítésekre: még változhat
A Fidesz nem zárkózik el attól, hogy megemeljék azt a kétmillió forintos összeghatárt, amely felett - a tervek szerint - a közszférában a végkielégítésekre 98 százalékos különadót vetnének ki. Erről Rogán Antal beszélt keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Mind a törvényjavaslatokra, mind az első gazdasági akciótervre azért van szükség, mert az országot nyolc éven keresztül kormányzó szocialisták egy pénzügyileg instabil költségvetést és egy versenyképtelen gazdaságot hagytak a mostani kabinetre - vélekedett Rogán Antal, hozzátéve, hogy a Bajnai-kormány által összerakott büdzsé tarthatatlan, szükség van az ország pénzügyi stabilizációjára, hogy "Magyarország nemzetközi renoméját meg tudjuk őrizni".
Álláspontja szerint az Országgyűlés elé került törvényjavaslatok úgy őrzik meg a versenyképességet és a pénzügyi stabilitást, hogy mindeközben lehetőséget teremtenek a gazdasági növekedés beindítására. A tervezett intézkedések közül a politikus példaként kiemelte a kis- és középvállalkozásoknál a társasági adó csökkentését, a 98 százalékos különadó bevezetését a közszférában a kétmillió forint feletti végkielégítésekre, valamint a bürokratikus terhek csökkentését.
Arra a felvetésre, hogy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint legalább 3,4 millió forintra kellene emelni azt a kétmilliós végkielégítési plafont, amely felett a jelenlegi tervek szerint a közszférában 98 százalékos különadót vetnének ki, Rogán Antal úgy reagált: "a kétmillió forintos korlátot egy elfogadható korlátnak tartjuk, de nem zárkózunk el a módosítás lehetőségétől".
Kifejtette: ilyen módosító javaslat egyelőre nem érkezett még a Ház elé. Este hat óráig van lehetőség arra, hogy a módosítók indítványokat nyújtsanak be a törvényjavaslathoz - jegyezte meg.
A módosító javaslatokról a Fidesz frakciója a hét második felében fogja kialakítani az álláspontját a kormánnyal egyeztetve. "Nem tartom kizártnak, hogy ez a módosító indítvány azok között lesz, amelyeket esetleg meg fogunk fontolni" - mondta Rogán Antal.
Nagy Anna kormányszóvivő pénteken közölte, hogy csak a kétmillió forint feletti összegekre vonatkozik a közszférában a végkielégítésekre kivetett 98 százalékos különadó, vagyis ez az adónem nem fogja érinteni az átlagkeresetű rendőröket, tanárokat, orvosokat.
A PDSZ álláspontja szerint azonban módosítani kell az előterjesztést úgy, hogy az a legalább húsz éve a közszférában dolgozókra ne vonatkozzon. Ha ez nem kodifikálható, akkor úgy kellene változtatni szerintük, hogy a rendelkezés a havi bruttó 350-400 ezer forintot, illetve az annál kevesebbet keresőkre ne vonatkozzon. Ha ez sem nem kodifikálható, akkor a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény hatálya alatti intézmények dolgozóit vegyék ki a törvény hatálya alól, vagy a 2 milliós határt - amely fölött kivetnék az adót - növeljék legalább 3,4 millióra.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk
- 900 dolgozótól válna meg a Dacia 2 hónapja
- Védett kor 2026-ban: kirúgható-e az, aki már közel a nyugdíjhoz? 3 hónapja
- Közös megegyezésnél jár a felmondási idő vagy annak megváltása? 4 hónapja
- Végkielégítés 2026 4 hónapja
- Karrierstart a fővárosban: több száz álláshely nyílik a Budapest Állásbörzén 7 hónapja
- Befolyásolja-e a végkielégítés a nyugdíj összegét? 1 éve
- Közös megegyezésnél el lehet térni a végkielégítés törvényileg meghatározott határidejétől? 1 éve
- Védett korú munkavállalóként jár a végkielégítés, ha elküldenek? 1 éve
- Milyen lehetőségeim vannak végkielégítésre, ha nem megyek vissza a munkába a GYES után? 1 éve
- Védett kor: Biztonság és lehetőségek a nyugdíj előtti években 1 éve
- A végkielégítés lényeges tudnivalói 1 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?