kapubanner for mobile

Adószakértők az adóváltozásokról

Az idén elsősorban a személyi jövedelemadó terén történt előrelépés az adórendszer egyszerűsítése felé - vélik a Világgazdaság által megkérdezett szakértők. A válságadók kivetését ugyanakkor többen kifogásolták.

László Csaba, a KPMG adópartnere szerint a hamarosan esedékessé váló adóbevallások még a tavalyi szabályok alapján készülnek, vagyis ilyen értelemben nem lehet egyszerűsítésről beszélni. A különadó sújtotta ágazatokban azonban sokasodnak az adminisztrációs feladatok, emellett pedig komoly gondot okozott, hogy a szükséges nyomtatványok az utolsó pillanatokban készültek el, és a szabályok még az esedékesség előtti napokban is változtak.

Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst & Young adószakértője úgy véli,
az egykulcsos szja bevezetése számos egyszerűsítési lehetőséget kínált a jogalkotók számára, ezek többségét ki is használták. Elég az adóterhet nem viselő járandóságok fogalmának feleslegessé válására és kivezetésére utalni. A sokszor emlegetett söralátét méretű szja-bevallás is valóra válhat, amely több százezer adózó életét könnyíti meg.

Veszprémi István, a Deloitte adópartnere eltérő hatásokról beszél: az biztos, hogy az szja-változások a legtöbb esetben kedvezők. Árnyalt a kép a társaságok esetében, hiszen a 10 százalékos kulcs sok esetben jelentős adóteher-csökkentéssel ér fel, azonban a válságadóval érintett iparágak szereplői inkább tehernövekedést tapasztalhatnak.

Zara László, a MAX elnöke kis előrelépésnek tartja a változásokat. A személyi jövedelemadózás valamivel egyszerűbb lesz, érdemi változásról azonban a szisztéma egésze tekintetében nem beszélhetünk - mondja.

Dávid Ferenc a VOSZ főtitkára úgy gondolja, a vállalkozásokon sokat segítenek a társasági adóban valóra váló egyszerűsítések. A további egyszerűsítés és tehercsökkentés azonban kívánatos és nagyon jó üzenetet közvetítő lépés lenne, hiszen a magyarországi adminisztrációs teher még mindig kétszerese az unió átlagának.

Világgazdaság
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kuruzsló orvosokat fogtak Zalában

A nő ellen bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emeltek vádat. Teljes cikk

Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt

A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk

Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben

A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk