Akkora a munkaerőhiány a szállodaiparban, hogy sokszor az igazgatók takarítanak
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke szerint munkaerőhiány tekintetében drámai a helyzet a fővárosban.
Amellett, hogy hiányoznak a vendégek, nincs elég szakács és takarító személyzet – mondta el az InfoRádióban a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. „Ha le van zárva praktikusan a fél világ, akkor nagyon nehéz intézkedéseket hozni” – tette hozzá Flesch Tamás, aki szerint Budapesten kifejezetten nehéz helyzetben van a szállodaipar, míg a vidéki turizmus tekintetében ígéretesnek tűnik az idei nyár.
„Budapest esetében minden lehetőséget meg kell ragadni, akár a Restart programmal, akár a Magyar Turisztikai Ügynökség különféle marketingakcióival, illetve a szállodások saját maguk által megcélzott belföldi vendégkörével, de a külföldiek nélkül Budapest nem kalkulálható turisztikai szempontból" – mondta a szakértő.
Flesch Tamás szerint drámai a helyzet a területen munkaerő szempontjából. Azt mondta, sok helyen akkora az emberhiány, hogy sokszor az igazgatók vagy az értékesítők takarítanak, szakácsok pedig nincsenek.
„Nagyon sok fiatal elhagyta a szakmát, reméljük csak ideiglenesen, miután bizalmatlanság van a szakmával kapcsolatban, ami vissza kell majd szerezni. Mindez azonban csak úgy lehetséges, ha tényleg stabilizálódik a helyzet, nem lesznek lezárások, nem lesznek újabb hullámok, és mindenki el tudja hinni, hogy ez a szakma megint ugyanolyan szép lesz, mint amelyik volt 2019 előtt” – hívta fel a figyelmet a szövetség elnöke.
InfoStart
fotó: pexels
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?