Állásinterjúra készít fel a Pannon-Work
A Zsigmond Király Főiskola a tavalyi évtől kezdve kompetenciaképzéseket tart nappali tagozatos diákjainak a használható tudásért. A képzés olyannyira sikeres volt, hogy a Pannon-Work Személyzeti Szolgáltató Zrt. szerepvállalása révén a következő tanévben is folytatódik - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
A Zsigmond Király Főiskola kompetenciaképzése a következőket foglalta magába:
Helyesírás (iratnak egy felmérő szöveget a diákkal, aki azon nem felel meg, részt kell vennie az órákon)
Szövegértés (szövegértelmezési készséget, képességet fejleszt)
Stílusgyakorlatok (megtanulják, hogyan viselkedjenek hivatalos közegben, hogy írjanak hivatalos levelet, stb.)
Karrier és életpálya tréning (a Pannon-Work közreműködésével)
Munkaerő-piaci felkészítés (vállalati kultúrák, vállalati működés, munkaerő-piaci helyzet áttekintése)
Szabó Szilvia, a ZSKF Karriercentrumának vezetőjének elmondása szerint a képzés kötelező, hiányzás nem megengedett. Indexükben szerepelni fog, hogy megfeleltek-e, vagy sem. És mindezek mellett oklevelükbe kapnak egy betétlapot, mely igazolja, hogy részt vettek, és megfeleltek az említett képzésen.
A következő tanévben a ZSKF hallgatói az V. félévben (végzősként, az őszi félévben) vesznek részt a karrier felkészítésen, mely egy kétnapos tréning keretében történik. Az első napot az intézmény oktatói tartják, második napjára pedig külsős tanácsadó cégeket kérnek fel, akik a gyakorlatban használják/alkalmazzák tudásukat. A képzés kiemelten foglalkozik a karrier mint jövőkép kialakításával (munkaerő-piaci pozícionálás) és az állásinterjú-helyzetek modellezésével, valamint felkészíti a hallgatókat a munkaerő felvételi eljárás során rájuk váró feladatokra, szituációkra, hogy megismerkedjenek a különféle álláskeresési technikákkal, illetőleg bepillantást nyerjenek egy felvételi eljárás légkörébe.
a főiskola vállalta, hogy diákmunka lehetőségeit folyamatosan hirdeti, cserébe a Pannon-Work felkészítést vállalt az állásbörzén;
a Pannon-Work gyakorlati helyeket biztosít a főiskola HR-es hallgatói részére, akik közül ketten már a cégnél dolgoznak.
Az iskola idei, egyben első állásbörzéjén előadásokat és workshopokat tartott a diákok részére, ahol Zborovján Gábor a diákmunkáról és a Pannon-Work életút programról beszélt, Kurdi Ferenc önmenedzsment témában tartott előadást, Siket Mónika pedig próbainterjúkat készített a diákokkal.
Szabó Szilvia, a ZSKF Karriercentrumának vezetőjének elmondása szerint a képzés kötelező, hiányzás nem megengedett. Indexükben szerepelni fog, hogy megfeleltek-e, vagy sem. És mindezek mellett oklevelükbe kapnak egy betétlapot, mely igazolja, hogy részt vettek, és megfeleltek az említett képzésen.
A következő tanévben a ZSKF hallgatói az V. félévben (végzősként, az őszi félévben) vesznek részt a karrier felkészítésen, mely egy kétnapos tréning keretében történik. Az első napot az intézmény oktatói tartják, második napjára pedig külsős tanácsadó cégeket kérnek fel, akik a gyakorlatban használják/alkalmazzák tudásukat. A képzés kiemelten foglalkozik a karrier mint jövőkép kialakításával (munkaerő-piaci pozícionálás) és az állásinterjú-helyzetek modellezésével, valamint felkészíti a hallgatókat a munkaerő felvételi eljárás során rájuk váró feladatokra, szituációkra, hogy megismerkedjenek a különféle álláskeresési technikákkal, illetőleg bepillantást nyerjenek egy felvételi eljárás légkörébe.
A Pannon-Work a tavalyi évben is sikeres működött együtt a Zsigmond Király Főiskolával, megállapodásuk révén:
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?