Több mint kétmilliárd forintos foglalkoztatási program indult Csongrád-Csanádban
A támogatások ősztől lesznek elérhetők a munkáltatók és a foglalkoztatottak számára.
Több mint kétmilliárd forintos uniós és hazai forrásból elsősorban a hátrányos helyzetűek és az inaktívak munkaerő-piaci jelenlétét javító foglalkoztatási program indult Csongrád-Csanád vármegyében - jelentette be Gémes László (Fidesz-KDNP) a vármegyei önkormányzat közgyűlésének elnöke pénteken Szegeden. A politikus az áprilisban indult és 2025 végéig tartó programot bemutató sajtótájékoztatón azt mondta, a projekt célja a megyei foglalkoztatás támogatása a munkaerő-kereslet és kínálat összehangolása a térségi együttműködésre, igényfelmérése és tervezése alapozva.
A közvetlen támogatási források várhatóan ősztől lesznek elérhetők a munkáltatók és a foglalkoztatottak számára - tudatta az elnök. Róth Márton főispán elmondta, a projekt tervezésekor, 2021-ben Csongrád-Csanád vármegye hatvan településén csaknem 396 ezren éltek. A vármegye 15-74 év közötti népességének 64 százaléka, 190 ezer fő tartozott a gazdaságilag aktívak körében. Közülük 186 ezren foglalkoztatottként, 4,7 ezren munkanélküliként jelentek meg a munkaerőpiacon. A foglalkoztatási ráta 62,5 százalékos volt a megyében, míg a munkanélküliek aránya 2,4 százalék körül alakult. Ez a hatodik legkedvezőbb adat volt a vármegyék rangsorában. Hozzátette: a foglalkoztatási adatok azóta még tovább javultak.
A projekt során aktív eszközökkel segítik a munkát vállalni szándékozó 30 év feletti hátrányos helyzetűek, az inaktívak, valamint a GYED-ről, GYES-ről, GYET-ről visszatérő, vagy a gyermeket egyedül nevelő felnőttek munkaerőpiacra történő visszatérését - közölte a főispán. A kormányhivatal munkatársai megkeresik a célcsoportokba tartozókat, mentorlással, információnyújtással és tanácsadással segítik munkábaállásukat. A térség foglalkoztatói között felmérik a munkaerőpiaci-igényeket, és munkáltatói roadshow keretében népszerűsítik a projektet valamennyi járásban - tudatta Róth Márton. A program keretében a foglalkoztatók számára az új munkavállaló felvételéhez bér- és mobilitási támogatásokat biztosítanak, ezzel segítve a vállalkozások további fejlődését. A komplex támogatási rendszer így egyszerre segíti a foglalkoztatás- és a gazdaság fejlesztését - hangsúlyozta a főispán.
MTI
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?