kapubanner for mobile

Tízezer liter nyersolajat lovasított meg négy férfi a munkahelyéről

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Körülbelül tízezer liter nyersolajat lopott el munkahelyéről, egy baranyai fúrópontról négy férfi - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrök november 8-án Békés megyében állítottak meg egy autójával közlekedő, utánfutóján több mint kétezer liter nyersolajat szállító 41 éves férfit, aki akkor azt mondta: az olajat két társával a munkahelyéről lopta el.

A nyomozás során kiderült, hogy a gyanúsítottak már több alkalommal, összesen mintegy körülbelül tízezer liter nyersolajat loptak el egy baranyai fúrópontról.

A négy férfi közül az egyik az eltulajdonításban segédkezett, két társa pedig a lopott nyersolajat fűtési célra hazavitte, egyikük a testvérének is adott belőle.

A rendőrök a három férfi lakóhelyén megtartott kutatás során az eltulajdonított - két és félmillió forint értékű - nyersolajat csaknem hiánytalanul megtalálták, és lefoglalták.

A négy férfit gyanúsítottként hallgatták ki, ők a bűncselekmény elkövetését elismerték, ellenük lopás miatt nyomoz a Siklósi Rendőrkapitányság.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek