kapubanner for mobile

Dolgozóinak 90 százalékát elbocsátja egy zalai vállalat

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Egyelőre nem tudni, hogy mi áll a leépítés hátterében.

Dolgozóinak 90 százalékát elbocsátja egy zalai vállalat-

A Zala vármegyei Tófejen működő Zalakerámia Zrt. hivatalosan is bejelenette, hogy csoportos leépítés jön a cégnél - adta hírül az ATV. Több mint 200 ember, a dogloztók 90 százaléka veszíti el a munkáját. A Zalakerámia Zrt  a térség legnagyobb munkáltatója, ezért sok embert érint a leépítés. Egyelőre nem derült ki, hogy mi áll a döntés hátterében, ugyanis az ATV beszámolója szerint az illetékesek nem nyilatkoznak, a munkatársaknak pedig megtiltották, hogy erről beszéljenek a sajtónak. 

"Bízunk benne, hogy az elkövetkező napokban mindenki választ fog kapni arra, hogy mit várhat a jövőtől. Én azt gondolom, mindenki igyekszik pozitívan hozzáállni a bizonytalanság mellett, tehát bízunk benne, hogy mindenkinek sikerül elhelyezkedni és talál olyan megélhetési forrást, ami biztosítja a család megélhetését" - mondta a csatornának Lakatos György, Tófej alpolgármestere.

Ruzsics Milán, a Momentum Zala vármegyei elnöke szerint a kormány hibás gazdaságpolitikai döntései miatt kényszerült leépítésekre a Zalakerámia. "A legutolsó szög a koporsóban az a kilencven százalékos bányajáradék. A kérdés az, hogy a térségben milyen vállalatok kényszerülnek hasonló döntésre, hiszen másokat is érint ez és nagyon sok munkahely van veszélyben" - mondta. 

 

fotó: zalakeramia.hu

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek