Április végétől távoznak a zalai GE-dolgozók
A GE Hungary Kft. két zalai gyárában április második felében kezdődnek az elbocsátások - mondta el a Napi Gazdaságnak a helyi érdekképviselet egyik vezetője, azt követően, hogy a vállalat vezetőivel aláírták az erről szóló megállapodást.
Ezzel párhuzamosan elkezdődött a munkafolyamatok átszervezése a nagykanizsai fényforrásgyárban. Kalocsai Kinga, a GE Lighting regionális kommunikációs igazgatója a Zalai Hírlapnak úgy nyilatkozott, az érintettek értesítését már elkezdték. Arról már az elmúlt év végén döntés született, hogy a nagykanizsai fényforrásgyárból 707, míg a GE zalaegerszegi alkatrészgyártó üzeméből 45 dolgozót küldenek el.
A Napi Gazdaságnak nyilatkozó szakszervezeti vezető elmondta, a vállalat vezetőivel sikerült megállapodniuk abban is, hogy az elbocsátott dolgozók átlagosan 3-5 hónapos felmondási idővel távozhassanak a cégtől, így a folyamat várhatóan szeptember végére fejeződik be.
Napi Gazdaság
A Napi Gazdaságnak nyilatkozó szakszervezeti vezető elmondta, a vállalat vezetőivel sikerült megállapodniuk abban is, hogy az elbocsátott dolgozók átlagosan 3-5 hónapos felmondási idővel távozhassanak a cégtől, így a folyamat várhatóan szeptember végére fejeződik be.
Napi Gazdaság
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?