kapubanner for mobile

Árfolyamrögzítés: elsősorban a kismamáknak jelenthet megoldást

Magyarországon nem állhat helyre a gazdaság, amíg az emberek a keresetük túlnyomó részét törlesztésre fordítják. A devizahitelesek megsegítésének módját illetően különböznek a vélemények. A Bankszövetség főtitkára a Magyar Rádió műsorában elmondta, elsősorban a munkába visszatérő kismamáknak kedvez a rögzített árfolyam, amely nem jelenthet kiutat mindenki számára. Egy másik szakértő a bankok törvényi szabályozását, az MSZP a kormány beavatkozását sürgeti.

Kovács Levente a Kossuth Rádióban az árfolyamrögzítésről úgy vélekedett, hogy erősen megfontolandó ki veszi igénybe azt. Szerinte ugyanis ez a lehetőség csupán az ügyfelek egy csoportjának jelenthet megoldást. Ilyenek például azok a családok, ahol gyermeket vállalnak és tudják, hogy 3-4 évig kevesebb lesz a bevétel, de mikor a kismama visszamegy dolgozni, akkor ismét két fizetésből gazdálkodhatnak. Nekik előnyös lehet az árfolyamrögzítés. Kovács Levente úgy látja, hogy más ügyfelek számára azonban kockázatokkal járhat.

Akár tíz évvel is nőhet a futamidő 2015 után, ha valaki kéri a 180 forintos árfolyamrögzítést a banknál - mondta szerdán a Krónikának Palkó István elemző. Palkó István szerint jól senki sem jár a 2015-ig tartó árfolyamrögzítéssel, maximum kevésbé jár rosszul. A Hitelkárosultak Egyesületének szakérője nem is javasolja a bajba került adósoknak ezt a megoldást, Galcsik Éva szerint mindenkinek a saját bankjával kell tárgyalnia valamilyen egyedi megoldásról. A kormány továbbra is arra biztatja az érintett lakáshiteleseket, hogy minél többen éljenek az árfolyamgát lehetőségével augusztus 15-e után.

Róna Péter: nem indulhat növekedésnek a gazdaság, amíg a fizetést törlesztésre költik

Róna Péter közgazdász a Magyar Rádióban úgy nyilatkozott, amíg az egyensúly nem áll helyre a reálszféra és a pénzügyi szféra között, nem indulhat növekedésnek a reálgazdaság. Magyarországon sem tud talpra állni a gazdaság, "amíg a devizahitelek a nyakunkon vannak", hiszen a magyar állampolgárok a keresetük túlnyomó részét törlesztésre fordítják - mutatott rá a közgazdász, aki szerint "nincs az a kereslet, amelynek segítségével a belföldi gazdaság beindulhat, ha minden odamegy a bankokba."

Róna Péter abban látja a megoldást, hogy át kell alakítani a devizahiteles szerződéseket. Világossá kell tenni, milyen alapon számítják a törlesztő részleteket, a kamatokat, és mi az alapja a bankok által felszámított díjaknak. Erre pedig a bankokat szerinte törvényben kell utasítani. Például Belgiumban, Hollandiában, Franciaországban, Angliában számos bankot államosítottak. Angliában nemrég a hatóság 9,3 milliárd font kártérítést ítélt az adósok javára a bankokkal szemben, mert a hitelszerződések nem voltak megfelelőek - sorolta a példákat a közgazdász.

Azonnali intézkedéseket sürget az MSZP

Az MSZP szerint a kormány azonnali intézkedésére van szükség a devizahitelesek megsegítése ügyében. A szocialisták a problémát a bankadóból befolyt százhatvanmilliárd forint felhasználásával és a Nemzeti Eszközkezelő felállításával oldanák meg.

Magyar Rádió/MTI
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt

A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk

Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben

A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk

Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t

Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk