kapubanner for mobile

Átszervezéssel fenyeget a Ryanair vezetője a sztrájk miatt

A munkahelyek áthelyezésével fenyeget a Ryanair vezérigazgatója, ha a dolgozók tovább rontják az üzletet a munkabeszüntetésekkel.

Az ír pilóták, majd belga, portugál, spanyol és olasz utaskísérők léptek sztrájkba, a hét elején a cég német pilótái is bejelentették, hogy csatlakoznak a sztrájkhullámhoz, amennyiben nem enged a dolgozói követeléseknek Európa legnagyobb utasforgalmát bonyolító fapados társasága.

Az írországi sztrájk után a menedzsment kilátásba helyezte, hogy áthelyezik a munkahelyek egy részét, mivel a sztrájkok negatívan érintik a jegyértékesítéseket. A múlt héten több, mint 600 repülő nem szállt fel, hétfőn további 62 járat törlését jelentette be a vállalat.

Michael O'Leary, a társaság életét a kezdetektől egyengető vezérigazgató bejelentette: bármely piacon hajlandóak csökkenteni a dolgozók számát, amennyiben a sztrájkok folytatódnak. A vezérigazgató szerint - aki egyszerűen csak „véksőkig opportunista légitársaságnak” nevezte a Ryanairt - a munkahelyek könnyen mozgathatók, hiszen 20 olyan piac van Európában, ahol hiány van további gépekből, így ezekre a helyekre áthelyezhetőek a gépekkel együtt a munkahelyek. A vezérigazgató a növekvő lengyel piacot emelte ki, mint amely elbírna több Ryanair-gépet, pilótát és utaskísérőt.

A sztrájkoló pilóták átlátható és kiszámítahtó előrelépési lehetőségeket szeretnének kiharcolni, míg az utaskísérők a méltányos bérezés mellett olyan alapvető követelésekkel álltak elő, mint hogy kiszámítható mennyiséget kelljen dolgozniuk, valamint ne kelljen fizetniük a fedélzeten fogyasztott élelemért, a képzésükért és a kötelezően hordott egyenruháért. Emellett szeretnék, ha a cég biztosítaná a nemzetközi szabályozásokban szereplő pihenőidőt, valamint azt, hogy ügynökségek helyett magával a Ryanairrel szerződhessenek.

merce.hu
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek