Ausztriában négy napot dolgozik a postás
Támogatják a szakszervezetek a rugalmas munkaidő bevezetését, mert az nem csupán több, hanem adott esetben kevesebb elfoglaltságot jelent. Bár a fizetés nem csökken, túlórapénz csak a 10. óra után jár.
Szeptemberben új törvénylép hatályba a munkaidőt illetően. A vállalkozások foglalkoztatási mozgásszabadságának növelésére született törvény szerint napi 12 órás, heti 60 órás munkát is követelhetnek a munkaadók a munkavállalóktól. De nem korlátlanul, évente legfeljebb 24 héten át. Az is előírás, hogy 8 hét után a munkáltató 14 napig nem követelhet túlórát munkásaitól. A túlóra megfizetési rendje változatlan, 50 százalékos felár jár érte. Éves szinten pedig tartani kell az Európai Unió által szabott heti 48 órás foglalkoztatást.
A szakszervezetek, az ellenzéki pártok mérhetetlenül felháborodtak a munkásnyúzó intézkedéseken, 80-150 ezres részvételű tüntetést is szerveztek ellene egy szabad szombaton. A demonstráció ereje láttán a kormány némileg meghátrált, s a heti 50 óra felett önkéntesnek minősítette a részvételt a kiterjesztett munkaidőben.
A készülő változások kapcsán országos felmérés is készült, ebből kiderül, hogy a 18-65 év közötti osztrák munkavállalók többsége a négy órás munkaidő híve. Az osztrák szakszervezeti szövetség vezetője jelezte, hogy akár az Ausztriában érvényes mind a 450 kollektív szerződést átírnák négynaposra.
nepszava.hu
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Öt éve nem mért csúcsra emelkedett a munkanélküliségi ráta Nagy-Britanniában a tavalyi utolsó negyedévben. Teljes cikk
A háztulajdonosok több mint fele azt állítja, hogy félretesz pénzt arra az esetre, ha hirtelen munka nélkül maradna, a bérlők közt alacsonyabb ez az arány. Teljes cikk
Egy friss felmérésben a válaszadók nagy része egyetért abban, hogy vezetők vagy nem veszik észre, hogy nem kapnak lehetőséget teljes potenciáljuk... Teljes cikk
- Mennyit lehet keresni Ausztriában? Itt a friss bérlista 1 hónapja
- Erre fordítják a dolgozók az AI által megtakarított időt 2 hónapja
- 14. havi fizetés és stabil élet: ezekre a magyar szakemberekre vadászik Ausztria 2 hónapja
- Mire jók a laza péntekek az irodában? 2 hónapja
- Kik dolgoznak többet, az európaiak vagy az amerikaiak? 2 hónapja
- Hogyan tervezd meg a szabadnapjaidat 2026-ban? Ajánlott nyaralóhelyek 2 hónapja
- Így spórolj a munkaidő-tervezéssel 3 hónapja
- "Egyenlő értékű munkáért, egyenlő bért" - ami az elmúlt 50 év alatt nem sikerült 3 hónapja
- Veszélyben a magyarok: napi 8,5 óra munka, két órás ingázás, és az alvásunk rekordmélyponton 3 hónapja
- Ezekben az országokban kell a legtöbbet dolgoznia a munkavállalóknak - Hazánk a dobogón 4 hónapja
- Perelhető-e a munkáltató, ha megsérti az egyenlő díjazás elvét? 4 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben