Az ADU-val védi a mellékvonalakat a VDSZSZ
Összefogott az Autóbusz-közlekedésben és Személyszállításban Dolgozók Uniója (ADU) és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezet Szolidaritás szegedi területi szervezete, hogy együttes erővel lépjenek fel a dél-alföldi mellékvonalak felszámolása ellen - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
Ennek keretében a két érdekvédő szervezet megalakította a Dél-alföldi Közlekedési Szövetséget a hatékony fellépés érdekében. Erre azért is szükség volt, mivel a kormány által korábban kiszivárogtatott "halállista" értelmében a dél-alföldi térséget érinti a legsúlyosabban a tervezett vonalbezárás: az országban összesen 1874 kilométer hosszan kívánják felszámolni a mellékvonalakat, ebből 777 kilométernyi vonalszakasz a dél-alföldi térségben található.
Az ADU és a VDSzSz Szolidaritás tiltakozik az ésszerűtlen, átgondolatlan átalakítási tervek ellen. A megállapodás rögzíti, hogy a kormány nyilvánosságra került járatszűkítési és vonalbezárási tervei nem csak közvetlenül a közlekedési munkavállalókat érintik, hanem a vidéken élő emberek közlekedési lehetőségeit is korlátozzák, ezáltal pedig hozzájárulnak életminőségük további romlásához.
A szövetséghez minden dél-alföldi munkavállalói érdekképviseleti szervezet csatlakozhat, amennyiben az általuk képviselt munkavállalókat is érinti a közösségi közlekedés átalakítása.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk
A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk
- "Tarthatatlan a helyzet" – azonnali béremelést követelnek a kulturális dolgozók 2 hónapja
- Megállapodtak: jelentős fizetésemelés és extra juttatások a MÁV-nál 3 hónapja
- Ekkora béremelést kapnak a vízügyi dolgozók 3 hónapja
- Nevelőszülői béremelés? Igen is, meg nem is 4 hónapja
- "Többek vagyunk azáltal, hogy más kultúrákkal is együttműködünk" - a Pannonjob és a Club Tihany megoldása a munkaerőhiányra 5 hónapja
- Megjelent a rendelet a közszolgálati dolgozók otthontámogatásáról – itt vannak a részletek 5 hónapja
- Már az interjúra sem jönnek el - miért tűnnek el a kétkezi munkások? 5 hónapja
- Nincsenek nők és kisebbségek, csak fehér férfiak - ilyen lenne a munka világa? 5 hónapja
- Bérvita és elvándorlás: összeomlás szélén a színházi szakma? 6 hónapja
- Orbán Viktornak üzentek a szociális dolgozók 7 hónapja
- Súlyos munkavédelmi mulasztásokat tártak fel a Woltnál 7 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?