kapubanner for mobile

Az állam bevásárolt tankönyvkiadóból

Az állam megvásárolta az Apáczai Kiadót és a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadót - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma pénteken.

A tárca közleménye szerint a kormány a tankönyvek állam általi biztosításával is segíteni kíván két nemzetstratégiai célt: a versenyképes, 21. századi tudást és a nemzeti hagyományokra épülő nevelést.

Ez év szeptemberétől már az általános iskolák első két évfolyamába járók kaphatják ingyenesen a tankönyveket, valamint a többi évfolyam részére biztosított állami kiadású tankönyvek ára is érzékelhetően csökkenni fog - jelezték.

A közleményben kitértek arra: az 1990-ben alapított Apáczai Kiadó a kezdetektől magyar tulajdonban lévő, számtalan szakmai elismerést megszerző, a tankönyvellátásban meghatározó szerepet betöltő vállalkozás. A Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó (korábbi nevén Nemzeti Tankönyvkiadó) megvásárlásával az állam ismét köztulajdonba vette hazánk 66 éves tananyagfejlesztő műhelyét. Mindkét kiadó tankönyvei rendkívül népszerűek, évi hatmillió példányban használják kiadványaikat a diákok és pedagógusok - fejtették ki.

A Népszabadság csütörtökön írt pontosan meg nem nevezett forrásokra hivatkozva az Apáczai Kiadó és Könyvterjesztő Kft. megvásárlásáról. A lap szerint az ehhez szükséges pénzt egy határozattal már előteremtette a kormány március 20-án.
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek