kapubanner for mobile

Az állam képtelen fizetni a pedagógusoknak Romániában

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Jövőre sem számíthatnak 50 százalékos béremelésre a tanárok - nyilatkozta vasárnap Emil Boc romániai miniszterelnök a Pro TV După 20 de ani című műsorában az edupress hírlevele szerint.

"Sem a tanárok, sem más közalkalmazottak fizetését nem emelhetik 50 százalékkal, ez ugyanis tönkretenné az ország gazdaságát" - mondta a kormányfő, aki úgy nyilatkozott, nem akar populista intézkedéseket hozni, inkább vállalja a népszerűtlenséget, írja a manna.ro.

A román parlament 2008-ban, a választási kampányban megszavazta a pedagógusok fizetésének emelését. Ezt a kormány szinte azonnal hatályon kívül helyezte, és egy újabb rendeletet fogadott el, amely 17 százalékra korlátozta a béremelést. Kiderült ugyanis, hogy nincs elegendő pénz az államkasszában az 50 százalékos növeléshez, amit a parlament akkor nem volt hajlandó tudomásul venni.

A kormányrendeletet azonban alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította az alkotmánybíróság, ami számos tanárt arra késztetett, hogy a bíróságon szerezzen érvényt az 50 százalékos béremelésnek.

Az oktatási minisztérium szerint több mint 10 ezer pedagógus nyerte meg bíróságon az 50 százalékos béremelésért indított pert. Boc viszont hangsúlyozta, hogy az állam képtelen kifizetni a bíróság által megítélt emelt fizetéseket, hiszen ez félmilliárd euró plusz terhet jelent csak 2011-ben, amire a kormánynak nincs fedezete a költségvetésben.

Gheorghe Gheorghina pénzügyi államtitkár csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy ha megadják a tanároknak azt a jövedelmet, amit a bíróság megítélt nekik, akkor vagy adót kell növelni, vagy 100 ezer közalkalmazottat elbocsátani.


  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek