kapubanner for mobile

Az államkincstárnál nincs fennakadás: küldik a közmunkások pénzét

A Magyar Államkincstár cáfolta, hogy Rakacán vagy bárhol az ő hibájukból késne a közmunkások bére.

images

A Magyar Államkincstár közleményben cáfolta a kedden a HR Portalon is megjelent értesülést, miszerint bér nélkül maradnak a rakacai, vagy más településeken dolgozó közfoglalkoztatottak.

Mint írják, a Magyar Államkincstár részéről a közfoglalkoztatottak bérének számfejtése rendben, határidőben megtörtént. A számfejtésről szóló információt az önkormányzatok január végén megkapták.

Nincs tudomásk arról sem, hogy bármilyen fennakadás lenne a közfoglalkoztatottak bérének kifizetésével kapcsolatban, illetve határozottan cáfolták azt is, hogy a Kincstár bármelyik munkatársa ettől eltérő tájékoztatást adott volna.

Fontosnak tartották kiemelni azt is, hogy a 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről 157. § -ának (1) bekezdése szerint „a munkabért a tárgyhónapot követő hónap tizedik napjáig ki kell fizetni.” A közfoglalkoztatottak esetében is a Munka Törvénykönyve a mérvadó, tehát egyelőre nem beszélhetünk késésről.

A kincstár információi szerint a rakacai közmunkások bérének fedezete szerdán délelőtt már az önkormányzat számláján lesz, így a kifizetések a törvényben meghatározott időpontig megtörténnek.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek